12 °C Budapest
Happy Latin American cashier working at the supermarket at the checkout counter and looking at the camera smiling

Kevés boltnál, de működik a legális kápétrükk: súlyos pénzt spórolhat, aki itt vásárol

2023. szeptember 7. 05:44

Két hónap telt el azóta, hogy július 1-el életbe lépett a havi kétszeri, ingyenes cash-back készpénzfelvételt lehetővé tevő rendelet. Az új szabályozás értelmében a legfeljebb 150 ezer forintos, ingyenes ATM-es készpénzfelvétel egészült ki a szintén ingyenes, maximum 40 ezer forintos cash-back készpénzfelvétellel. A rendelet életbe lépése utáni napokban megírtuk, hogy a hazai boltláncok közül egyedül a Penny az, ahol igénybe vehetjük az új szolgáltatást, míg más láncok vagy „keresték a megoldást”, vagy pedig kerek perec kijelentették, hogy nem fogják azt bevezetni. Most, két hónappal később annak jártunk utána, hogy történt-e változás a szolgáltatás helyzetével kapcsolatban.

Július eleji cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a hazai üzletláncok részéről hűvös fogadtatásra talált a kormány által havi két alkalommal, legfeljebb összesen 40 ezer forintig ingyenesen lehetővé tett cash-back készpénzfelvételi szolgáltatás bevezetése. Akkori körképünkből kiderült, hogy egyedül a Pennynél érhető el a szolgáltatás, náluk viszont már évek óta.

A Tesco, az Aldi és a Lidl akkor úgy nyilatkozott, hogy még vizsgálják a lehetőséget, illetve dolgoznak a megoldáson, míg a Spar és az Auchan kerek perec kijelentették, hogy nem tervezik a szolgáltatás bevezetését. De vajon történt-e előrelépés az elmúlt két hónap alatt?

Nem sok minden történt

Elöljáróban elmondható, hogy nem sok minden történt július eleje óta. A Lidl elárulta, hogy nem történt érdemi előrelépés a kérdéssel kapcsolatban, a szolgáltatás továbbra sem érhető el a lánc áruházaiban. Az Alditól azt a választ kaptuk, hogy továbbra is vizsgálják a szolgáltatás bevezetésének lehetőségeit:

A vállalat jelenleg is vizsgálja a cashback rendszerekkel kapcsolatos lehetőségeket, döntés még nem született arról, hogy bevezeti-e bármelyik megoldást, ha igen, mikor kerülne erre sor.”

Egyelőre a Tescónál sem történt érdemi előrelépés, ők azonban elárulták, hogy zajlik a szolgáltatással kapcsolatos fejlesztés:

Első körben a bankkártyás terminál tulajdonosának kell lehetővé tennie ezt a szolgáltatást, jelenleg az ezzel kapcsolatos fejlesztés zajlik. Tájékoztatásuk szerint az idei év utolsó negyedévében várható érdemi előrelépés. A kereskedők csak ezután tudják összehangolni a szolgáltatást a saját rendszereikkel. Így továbbra is csak annyit tudunk mondani, hogy vizsgáljuk a bevezetés lehetőségét.”

Továbbra is csak a Pennynél vehetünk fel készpénzt

Alapvetően tehát nem történt változás: továbbra is a Penny az egyetlen üzletlánc, melynek üzleteiben élhetünk a cash-back készpénzfelvétel lehetőségével. Ők azonban már jóval korábban, 2017-ben bevezették a szolgáltatást, mely mostanra a lánc összes üzletében elérhető. Az üzletlánc azonban júliusban elárulta nekünk, hogy a vásárlók viszonylag ritkán veszik igénybe a készpénzfelvételi lehetőséget, vélhetően azért, mert a többségük nem is tud arról. Éppen ezért többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy az utóbbi két hónapban esetleg nőtt-e a szolgáltatás iránti kereslet most, hogy az gyakran bekerült a hírekbe.

Az elmúlt két hónapban azt tapasztaltuk, hogy növekszik az érdeklődés a bolti készpénzfelvétel iránt. Mivel azonban jelen pillanatban korlátozott az elfogadhatóság a bankok részéről, ezért azok a vásárlók, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, nem tudják szélesebb körben használni a cashback-funkciót”

- árulta el Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A válasz rávilágít arra a problémára, amire már a Tesco válasza is utalt: a szolgáltatás elérhetővé tételéhez nem elég az üzletlánc nyitottsága, ugyanis a technikai feltételeket a POS-terminált birtokló banknak kell megteremtenie. Tehát az érdeklődés növekedése ellenére változatlanul igen csekély számban kerül sor ilyen tranzakciókra.

Az idei év első féléves adatai alapján a cashback-tranzakciók aránya mindössze 0,01 százalék, ami azt jelenti, hogy a vizsgált időszakban tízezer vásárlóból átlagosan egy fő élt ezzel a lehetőséggel a PENNY 229 magyarországi üzletében együttvéve. A tranzakciók összege a fenti időszakban a teljes forgalom összegének szintén csekély mértékét, 0,03 százalékát tette ki”

– tudtuk meg Kazatsay Esztertől.

A Penny kommunikációs vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a cash-back készpénzfelvételt 2023 első félévében igénybe vevő vásárlók átlagosan 19 049 forintot vettek fel az üzletlánc kasszáinál. A tapasztalatok szerint egy ilyen, készpénzfelvétellel megtoldott vásárlás átlagos időtartama a körülményektől függően 30 – 120 másodperc között alakul, tehát „nincs lényegi eltérés a bankkártyás vásárlás megszokott idejéhez képest”.

A fentiekből adódik, hogy a cash-back „egyáltalán nem okoz kellemetlenséget vagy feszültséget a kasszáknál, mivel a bolti készpénzfelvétel jelentősen nem növeli meg a tranzakció időtartamát”. Az üzletlánc elmondása szerint egyáltalán nem kaptak ilyen típusú negatív visszajelzéseket a vásárlóktól. A szolgáltatás alacsony mértékű igénybevétele miatt továbbá az sem jelent problémát az üzletekben, hogy esetleg gyakrabban fogyna el a készpénz a pénztáraknál.

Nem csak Magyarországon népszerűtlen a szolgáltatás

Az Európai Központi Bank 2022-es adatai szerint az európai országok többségéről elmondható, hogy a cash-back csak egy alacsony szinten elterjedt szolgáltatás. A szóban forgó adatok szerint a megkérdezett euroövezeti kiskereskedőknek csupán 11 százaléka válaszolta azt, hogy nyújtja a cash-back szolgáltatást.

Az is igaz azonban, hogy az egyes országok között igen jelentős különbségek figyelhetők meg ezen a téren. Belgiumban például a kiskereskedők 59 százaléka válaszolta azt, hogy biztosítja a szolgáltatást, és Finnországban is igen magas, 55 százalékos volt az igennel válaszolók aránya. A dobogó harmadik helyén Írország állt 42 százalékkal. A többi országban azonban a szolgáltatást biztosító kiskereskedők aránya sehol sem haladta meg a 15 százalékot, több országban pedig 5 százalék alatt maradt (Spanyolországban, Ausztriában és Portugáliában).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 3. csütörtök
Helga
40. hét
Október 3.
A mosoly világnapja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?