Egy TikTokon felkapott desszert robbant be a Lidl kínálatába: a mangós és pisztáciás tortaszelet.
Ezeket az árukat veszi most mindenki a Lidlben, Aldiban, Tescóban: húsvétra teljesen kifogyhat a készlet
Várhatóan húsvét környékén okoz majd igazán komoly fejtörést a boltosoknak, hogyan teljesítsék a nagyobb árstopos készletezésre vonatkozó, múlt csütörtökön életbe lépett kormányzati előírásokat. A karácsonyi ünnepek, majd a szilveszter időszakában ugyanis a szokásosnál jellemzően több élelmiszert vásárolnak az emberek. Az új év elejére így kiürülnek a pénztárcák, januárban és februárban ezért visszaesik a fogyasztás – vélhetően ez az árstopos termékeket sem kerüli el - írja a Népszava.
A lap számára készített decemberi felmérés szerint a vásárlók több, mint háromnegyedével előfordult már, hogy nem tudott valamilyen hatósági áras élelmiszert megvenni a boltokban, mert hiány volt belőle. Az új kormányrendelet értelmében már a kereskedőknek akár kétszer akkora mennyiséget is készleten kell tartaniuk a hatósági áras termékekből, mint az árstop bevezetése előtti napi átlag. A jogszabály a „szükség esetén” és az „áruhiány elkerülése érdekében” kifejezéseket is tartalmazza, vagyis a szakma értelmezése szerint ha kétszeres lett a hatósági áras termékek iránt a vásárlói kereslet, akkor azt ki kell szolgálni, ha még nagyobb, azt már nem.
Az üzletláncokban a 2,8 százalékos UHT tejből tavaly jellemzően heti 2-3 millió liter közötti mennyiség fogyott, miközben egy évvel korábban 1,8 millió liter volt a legnagyobb eladott heti mennyiség, de jellemzően csak 1,2-1,4 millió liter kelt el. A szabadáras, 1,5 százalékos UHT tejből viszont heti 2-2,5 millió liter körüli mennyiség fogyott tavaly, míg 2021-ben 2,5-3 millió liter. Az árstop erőteljesen átformálta tehát a vásárlói szokásokat, a 2,8 százalékos tejből kétszeres mennyiséget vittek az emberek, míg a 1,5 százalékosból kicsit kevesebbet.
Az AKI adatai szerint a gyártói márkás, 1,5 százalékos UHT tej fogyasztói ára január első hetében 613 forint volt az üzletláncokban, a 2,8 százalékosé viszont csak 315 forint. Az áruházláncok korlátozásai ellenére a vásárlók igyekeznek is bespájzolni belőle, hiszen hónapokig is elálló termékről van szó. A bökkenő csupán az, hogy a tejtermelők nem tudnak a megnövekedett igényekhez alkalmazkodni, nem tudnak több tejet kifacsarni a tehenekből. Ugyanez igaz a cukortermelésre is, de a tyúkok sem tudnak vezényszóra több tojást tojni. A csirkemell és a sertéscomb esetében pedig az is nehezíti a helyzetet, hogy az állat egyéb testrészeit is el kellene adni, nem lehet pusztán csak mellből vagy combból növelni a termelést, a többiből pedig nem. A kereslet viszont csak a hatósági áras részek iránt nőtt meg.
Hol a legolcsóbb bevásárolni Magyarországon?
A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatást indít. A kutatás keretei között végső fogyasztókat kérdezünk meg, véleményük szerint mely élelmiszerlánc üzleteiben tudnak a legolcsóbban és mely lánc üzleteiben tudnak a legdrágábban bevásárolni. A kérdőív mindenki számára nyitott, bárki kitöltheti azt. Az űrlap kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, mindössze egy lényegi kérdést tartalmaz a demográfiai jellegű kérdések mellett. Kérjük, töltsd ki a kérdéssorunkat!
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
Váratlan fordulat a húsvéti bevásárlásnál: ezekért az ajándékokért indul meg a roham az utolsó héten
A húsvéti ajándékozás továbbra is stabil része a kisgyermekes családok életének: egy friss friss kutatás szerint a szülők többsége legfeljebb 10 ezer forintot szán ajándékra.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








