Tíz év után újragondolt, nappaliba szánt miniszámítógépével, a Steam Machine-nal tér vissza a hardverpiacra a Valve,
Bár első blikkre furcsának tűnik, hogy az emberek egy háború sújtotta országba induljanak tömegesen vásárolni, a brutális drágulás váratlan lépésekre tudja sarkalni az embereket. A Euronews értesülései szerint Romániában már meg is indult a bevásárlóturizmus Ukrajna felé.
Októberben naponta 3000 ember lépte át az ukrán határt Románia felé - bár ezek jelentős része a háború elől menekült, rengeteg román is volt köztük, akik bevásárlást indítottak a csatatérré vált országban.
Az egyik vásárló az Euronewsnak elárulta, hogy a szomszédos országban v mint Romániában. Egy másik román bevásárlóturista pedig arról beszélt, olajért, lisztért és mosószerért ingázik. Utóbbin elmondása szerint épp 2 eurót spórolt. Megint mások pedig fogorvoshoz is ide járnak már. Amíg egy román fogorvos ugyanis 2500-3000 eurót kóstálna, addig Ukrajnában 1000 euróért is megkapja ugyanazt a szolgáltatást, ezért pedig hajlandó bevállalni azt is, hogy egy háború sújtotta országba jár kezelésre.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







