Alulértékelt úti célok a világ körül: garantáltan alig botlasz másik turistába, az árak a földön járnak
![Man picking strawberries on farm](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2022/07/1658409153-2XquCri69_lg.jpg)
Érik az eperkrízis Magyarországon? Ez tesz be a hazai gyümölcsnek: a málnával ugyanez történt
Március közepén a budapesti piacokon a görög import eper kilója 2000 forint körül volt, miközben a Magyarországon termesztett gyümölcsért ekkoriban még egyes helyeken akár 8000 forint körül is kellett fizetni. A magyar termesztők az évnek ebben az időszakában lényegében nem tudnak részt venni az árversenyben, ilyenkor minden évben csak arra számíthatnak, hogy a finomabbnak tartott ízvilág és a lokálpatriotizmus jegyében a magyar vevők hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni, és kifizetik az akár négyszeres árkülönbséget is - írja a G7. De miért ennyire versenyképtelen a magyar szamóca?
Az első osztályú magyar földieper március végén 4500-5000 forintos kilónkénti áron volt elérhető a nagybani piacon (erre jött a kiskereskedelmi árrés, vagyis a zöldségesek-boltosok költségét és hasznát fedező összeg), a másodosztályú áruért pedig 3500-4000 forintot kértek akkoriban Németh István, a Magro.hu mezőgazdasági piactér ügyvezetője szerint. Ugyanebben az időszakban az első osztályú import már csak 2000-2500 forint volt. A boltláncokban az akciós szamóca pedig akár 1800-2000 forint/kg is lehetett. Utóbbi szint a termesztési költségeket figyelembe véve rendkívül alacsonynak számított már akkor is - írja a lap.
A magyar földieper árban csak április második felére lett versenyképes az importtal. Kelemen Péter, a FruitVeb szakmaközi szervezet ügyvezetője szerint Görögországból egy kilogramm szamóca jelenleg nettó 80, legfeljebb 100 forintos költséggel utazik Magyarországra, vagyis a 2000 forintos bruttó fogyasztói árban például sehol sincs a 27 százalékos magyar áfa 425 forintos értékéhez képest. Vagyis a távolság nem jelent érdemi akadályt az árversenyben, a magyar boltokba jutó szamóca nyugodtan jöhet Görögország mellett akár Spanyolországból, de még Marokkóból vagy Egyiptomból is. A fáziskésés oka a szakértő szerint nyilvánvalóan az, hogy Észak-Afrikában és a mediterrán európai régióban jóval előbb kezdődik a szamóca érése.
A magyar epernek az íze is más?
A magyar termelők előnye igazán a minőségi előny. Ahogy Kelemen Péter magyarázta, a magyar szamócának egyrészt fajtaválasztás miatt, másrészt viszont azért más az íze, mert teljesen éretten szedik. A hosszas utaztatáshoz ugyanis olyan fajtákat kell termeszteni, amelyeknek erősebb a rostállományuk, ám emiatt a szerkezetük is eltérő, és így kevésbé zsenge a távolabbról érkező gyümölcs.
Nincs munkaerő, csökken a termelés
A magyar termesztők helyzete azért sem túl jó, mert Magyarország ebből a gyümölcsből is kezd kiárazódni. Ahogy az korábban például a málnánál vagy a szedernél is jelentős mértékben bekövetkezett, a szamócaszedéshez is egyre nehezebb munkaerőt találni olyan költséggel, amellyel még eladható marad a gyümölcs. Kelemen Péter azt mondja, egy Magyarországon dolgozó idénymunkás órabére ma már bruttó 4-5 euró között van, ám ugyanezt a munkát Németországban 9-15 euróért végeztetik el az ottani termesztők. Az utazásra hajlandó idénymunkások így sok esetben inkább oda mennek. A másik fő probléma pedig az, hogy a marokkói és egyiptomi munkásbérekkel esélyünk sincs versenyezni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A termőterület nem csak Magyarországon csökken, de máshol keresik a gazdaságosabb termelési lehetőségeket. Például a német termőterület 2015-höz képest összességében mintegy 25 százalékkal csökkent, ám ez a több mint 4000 hektáros mínusz nyolc év alatt úgy jött össze, hogy a szabadföldi termesztés 5700 hektárral csökkent, a fóliasátor alatti viszont 1300 hektárral nőtt. Utóbbin pedig olyan modern környezetet kell érteni, ahol majdnem kétszer nagyobb a terméshozam, mint szabadföldön. Ezek alapján egyértelmű, hogy a hatékonyság növelésével próbálkoznak enyhíteni a számukra (is) kedvezőtlen déli árversenyt.
Németh István azt mondja, Magyarországon ma már nemzetközi összehasonlításban sem a szabadföldi, sem az üvegházi termesztés nem elég hatékony, beruházásokra lenne szükség és intenzív termelésre, mert újabban ebben a szegmensben már Hollandia és Belgium is olcsóbban termel nálunk.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)