A járművek mindegyike javításra szorul vagy már csak alkatrésznek használható, így erősen kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán vevő rájuk.
A Kifli.hu is változtat az árain: jövő hónaptól a szállítási díj a megrendelés értékétől, a szállítási időtől és a szállítási helyek foglaltságától függ.
Április 1-től a szállítási díj a megrendelés teljes értékétől, a szállítási időtől és a szállítási helyek foglaltságától függ. Ez azt jelenti, hogy a kiszállítási díjak dinamikusan változnak az időablakok népszerűségétől függően, azaz a kevésbé kihasznált időszakokban kevesebbe, máskor többe kerül a fuvar. A normál kiszállítás díja Budapesten 499 és 1199 forint között, az agglomerációban 599 és 1299 forint, míg a Velencei-tó és a Balaton körüli terület 899 és 1599 forint között mozog majd.
Ez elsősorban azoknak a Kiflis vásárlóknak lesz jó, akik rendszeresen, előre tervezetten tudnak rendelni, így biztosítva maguknak az olcsó idősávokat. A lépést úgy magyarázták, hogy így a cég optimalizálni tudja a raktár, a dolgozók és a futár flotta kihasználtságát. Ideális esetben a nap folyamán nagyjából azonos terhelés éri az operációt, de a valóságban ez nagy kilengéseket mutatott eddig. Ez a fejlesztés már Csehországban is bevált, a folyamatok egységes szinten tartását és a vásárlók elégedettségét eredményezte.
Az öko-idősáv megmarad
Továbbra is lehetőség lesz a környezetkímélő, ún. öko-idősávok választására, amikor is a futár a kiválasztott 60 perces időablakon belül akkor kanyarodik a vásárlóhoz, ha épp 500 m-en belül szállít ki. Ezzel az opcióval jelentősen csökken a cég karbon-lábnyoma, és rengeteg vásárló veszi igénybe, ezzel is téve valami jót a környezetünkért.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






