13 °C Budapest

Baj van az Euronics áraival: jöhet a bírság!

Pénzcentrum
2007. március 23. 12:18

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa határozatában megállapította, hogy a 2006. április 10. és 2006. augusztus 9. közötti időszakban a "Euronics Műszaki Áruházlánc" néven az Euronics Kft. által megjelentetett reklámújságok az akciós árakhoz kapcsolódó árkedvezményekről a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon tájékoztattak. Az ügyben érintett négy vállalkozás összesen 45 millió forint bírság megfizetésére köteles.

A reklámújságok olyan akciókról tájékoztattak, amelyek keretében a fogyasztók "akciós áron", meghatározott mértékű egységes árkedvezmény mellett juthattak az újságokban közzétett termékekhez az Euronics áruházlánchoz tartozó 134 üzlet bármelyikében. Az árkedvezmények mértékét a reklámújságok minden egyes termék esetében az "akciós ár" és a "forgalmazó által javasolt fogyasztási ár", mint viszonyítási alap különbözeteként közölték. A reklámújságokban alkalmazott árfeltüntetési gyakorlatot a GVH jogsértőnek minősítette.

Az eljárás során megállapításra került, hogy Euronics elnevezés alatt működő üzletlánc a Vöröskő Kft, az Elektro-Quality Kft. és a Bravotech Kft. vállalkozások saját tulajdonában vagy franchise formában üzemeltetett üzleteit foglalja magában, amelyek vállalkozásonként, illetve a Bravotech Kft. esetében üzletenként is önálló üzletpolitikát folytatnak, beleértve a termékek akción kívüli árainak megállapítását is. Erre a körülményre visszavezethetően megállapítható volt, hogy sem az egyes boltok saját eladási árai, sem pedig azok valamilyen átlaga nem egyezhettek meg a forgalmazó által javasolt árral. A forgalmazó által javasolt ár nem azonos a kereskedelmi gyakorlatban ugyancsak használatos "listaár" tartalmával sem. A listaár fontos tulajdonsága, hogy ezen az áron a termék ténylegesen megvehető, még abban az esetben is, ha egyébként ezen az áron a fogyasztók ritkán vásárolnak, mert előnyben részesítik az éppen aktuális kedvezményes lehetőségeket. A forgalmazó által javasolt áron viszont a fogyasztó nem vagy csak véletlenszerű esetben tudná megvásárolni az akciós terméket a Euronics üzletekben akción kívül.

A fentiekre tekintettel a forgalmazó által javasolt ár lényegét tekintve semmilyen olyan jelentéstartalmat nem hordoz a fogyasztó számára, amelynek alapján megítélhetné annak a kedvezménynek a mértékét, amelyet ehhez képest az akciós ár számára jelent. A forgalmazó által javasolt ár csak egy javaslat, amelytől a viszonteladók bármikor, bármilyen irányban és mértékben eltérhetnek. Ezért még csak az sem állítható alappal, hogy a forgalmazó által javasolt ár valamilyen átlaga, vonzási centruma, meghatározó eleme lenne a tényleges kiskereskedelmi fogyasztói áraknak.

Az akciós ár és a forgalmazó által javasolt fogyasztási ár különbözetére alapozó árfeltüntetési gyakorlat a fogyasztó számára az akciók szokásos jelentéstartalmának látszatát kelti, azt a üzenve számára, hogy az akcióban az adott termékhez jelentős árkedvezménnyel juthat. A műszaki kiskereskedelemben a fogyasztók különösen fogékonyak az árkedvezmények, -engedmények ígéretére. Ezért az akcióban elérhető árkedvezmény ígérete önmagában is alkalmas arra, hogy a fogyasztók vásárlási döntéseit befolyásolja anélkül, hogy tisztában lenne azzal, hogy ténylegesen mekkora kedvezményt is jelent az akció számára. Ezért a fent leírt árfeltüntetési gyakorlatot a GVH a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak minősítette.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A versenyhatóság az eljárás során megállapította, hogy a jogsértésért nem csak a reklámújságot kiadó Euronics Kft., hanem annak tulajdonosai, a Vöröskő Kft., a Bravotech Kft. és az Elektro-Quality Kft. is felelősek. A négy vállalkozásra összesen 45 millió forint bírságot szabott ki, és határozatában megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 16. péntek
Mózes, Botond
20. hét
Május 16.
A fény világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem