2019. május 25. szombat Orbán

Ők a leggazdagabb magyarok: itt a lista


Idén is Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vezeti a hazai milliárdosokat felsoroló listát. A bankelnök 360 milliárdos vagyonnal került a 2019-ben 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészáros Lőrinc nagyvállalkozót, akinek vagyonát 296 milliárd forintra becsülték A 100 leggazdagabb szerkesztői. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Gattyán György állhatott fel, a Docler-csoport tulajdonosának vagyonát 280 milliárd forintra becsülték.

A lista első tucat üzletembere közé jóval 100 milliárd forintot meghaladó vagyonnal lehetett bekerülni. A 10. helyen például 110 milliárddal Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa áll, a 11. pozíciót pedig Rákosi Tamás médiavállalkozó foglalta el 107 milliárdra taksált vagyonnal.

Az első száz leggazdagabb összvagyona a kiadvány szerkesztői által beszerzett 2018-as adatok és eredmények szerint 4632,9 milliárd forint volt. 

Ez 356,5 milliárdos gyarapodást jelent a 2018-as listán szereplők összvagyonához képest. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a tíz évvel ezelőtti összérték még csak 1613,8 milliárd forint volt. Az akkori listán 55 olyan tehetős ember szerepelt, akiket az idei névsorban már hiába keresünk. A vagyongyarapodás üteme jól láthatóan lassult, hiszen míg 2017 és 2018 között 899,2 milliárd forinttal nőtt az első száz összvagyona, addig a tavalyi és idei lista között már csak ennek kevesebb, mint fele, 356,5 milliárd forint volt a különbség.

Az idei 100-as listára öt új név került fel és ketten voltak olyanok, akik a korábbi években már megfordultak a leggazdagabbak között.

Az utóbbiak közé tartozik Matusz Balázs, a Matusz-Vad Zrt. tulajdonosa, illetve az ingatlanfejlesztésben érdekelt Földvári Gábor. Az “újoncok" közül a legelőkelőbb pozíciót Tiborcz István érte el. Az ingatlanfejlesztő 35 milliárd forintos vagyonával a 32. helyet foglalta el. (Ezzel összefüggésben a kiadványban megjelent Befolyás-barométer listáján is a 22. helyre lépett elő.) A 33 éves Tiborcz István lett az idei 100-as rangsor legfiatalabb résztvevője, rajta kívül csak Fazekas Bálint, az Euronics áruházláncot üzemeltető Vöröskő-cégcsoport igazgatója és résztulajdonosa számít igazán fiatalnak.

A leggazdagabbak közül negyvenen lépték át a 60 éves kort, 12-en pedig már a hetedik ikszen is túl vannak.

A kiadvány hagyományaihoz híven idén is közli a közélet legbefolyásosabb résztvevőinek listáját. Az idén nyolcadik alkalommal megjelent Befolyás-barométer nem a vagyoni helyzet, hanem az érdekérvényesítési képesség, a befolyás mentén állít fel szubjektív sorrendet. A kiinduló listát - amelyre másfél száz jelölt került fel - 11 politikai elemző kapta meg. Az ő véleményük és értékítéletük összegzéseként alakul ki a legbefolyásosabb hazai közéleti-gazdasági szereplőket felsoroló negyvenes lista. 

Ennek élén idén is Orbán Viktor miniszterelnök áll és az első tízben sincs jelentős változás.

A második Csányi Sándor, a harmadik Mészáros Lőrinc, a negyedik Matolcsy György, az MNB elnöke. A rangsor szerint jelentősen nőtt Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Pintér Sándor belügyminiszter befolyása. Az előbbi három helyet javítva az ötödik, az utóbbi négy hellyel előrébb jutva a hatodik legbefolyásosabb személy a magyar közéletben.

Az első húsz helyezett közé jellemzően kormánypárti és/vagy fideszes, a Fideszhez közeli politikusok és üzletemberek kerültek. A valós üzleti szféra képviselőit a 30. és a 40. hely között találhatjuk. Vidus Gabriella, Wáberer György, Váradi József, Felcsuti Zsolt, Széles Gábor, Varga Zoltán és Lantos Csaba található ebben e körben. Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója kivételével mindegyikük szerepel a 100 leggazdagabb idei listáján.

Jól jönne 5 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 5 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 86 426 forintos törlesztővel a K&H Bank (THM 7,97 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a Budapest Bank (87 194 Ft/hó; THM 7,90%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az CIB (87 368 Ft/hó; THM 8,17 %) ajánlata, de érdemes megnézni az Erste és az OTP Bank ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS