7 °C Budapest

Már a kapitalizmust is fenyegeti a koronavírus: ezeknek a cégeknek kétséges a helyzete

2020. április 19. 13:03

A járvány befolyásolhatja a vállalati felvásárlások időzítését, ugyanakkor az Európai Unió várhatóan elnézőbb lesz a járvány miatt nyújtott állami támogatásokkal kapcsolatban - hívja fel a figyelmet dr. Horváth M. András, a Baker McKenzie versenyjogi szakértője. Emellett a fúziókra és vállalati együttműködésekre vonatkozó uniós jogalkalmazás is változhat.

A járvány okozta gazdasági nehézségek előbb-utóbb szükségszerűen piaci konszolidációhoz fognak vezetni. A fúziókat - egyesüléseket, vállalatfelvásárlásokat és egyéb irányításszerzéseket - bizonyos árbevétel felett be kell jelenteni a versenyhatóságoknak. A folyamatban lévő tranzakcióknál érdemes figyelembe venni, hogy a versenyhatóságok nem feltétlenül elérhetők, és az irányadó határidők is módosulhatnak. Ez befolyásolhatja az ütemtervet, hiszen a bejelentésköteles tranzakciók versenyhatósági döntésig nem hajthatók végre. Az Európai Bizottság kifejezetten kérte a vállalkozásokat, hogy fúziós bejelentéseikkel várjanak, halasszák el azokat, vagy elektronikusan nyújtsák be a bejelentéseket és a szükséges információkat.

Nemrég a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is javasolta a vállalatoknak, hogy halasszák el bejelentéseiket. Ez azért is fontos, mert ha a GVH a bejelentés alapján vizsgálni kívánja a tranzakciót, elengedhetetlen más vállalatoktól és az érintett piacokról információt gyűjteni, ami a jelen helyzetben nehezen működik. Természetesen a GVH esetében is lehetőség van az elektronikus bejelentésre.

A rendkívüli helyzetben előfordul az állami szerepvállalás a cégeknél. A kisajátításokra, illetve az állami cégek közhatalmi átszervezésére nem alkalmazandók a fúziókontroll szabályai. Bár egyelőre tisztázatlan a honvédelmi irányítócsoportok tevékenysége a létfontosságú vállalatoknál, de ez - közhatalmi természete és feltételezhető ideiglenes jellege miatt - szintén nem minősíthető fúziónak.

Az EU elnézőbb a rendkívüli állami támogatásokkal

A járvány okozta gazdasági nehézségek kezelésére nagyjából minden tagállam gazdasági élénkítő csomagot jelentett be vagy helyezett kilátásba. Az uniós tagállamok esetén a piaci nehézségekkel szembesülő vállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokat az Európai Bizottságnak jóvá kell hagynia, mivel ezek torzíthatják a piaci versenyt. A támogatást nem a kedvezményezett kell bejelentse a Bizottságnak, hanem az állam, és ha Bizottság megtiltja a támogatást, a kedvezményezettnek azt vissza kell fizetnie.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Versenyjogi szempontból állami támogatásnak minősülhet minden állami forrásból nyújtott előny, így például a közvetlen kifizetés, a visszatérítendő előleg, az adókedvezmény, az állami kezesség vagy a kedvezményes kamatláb. Az uniós költségvetési forrásból, de tagállami operatív programokon keresztül nyújtott támogatások nem esnek ebbe a körbe. A közvetlenül természetes személyeknek nyújtott támogatások - például munkavállalók bértámogatása vagy fogyasztók kártalanítása törölt repülőjáratok, szállásfoglalások vagy színházjegyek miatt - szintén nem minősülnek ilyennek. Az EU csak a vállalatoknak nyújtott szelektív támogatásokat vizsgálja az állami támogatás szempontjából. Így a minden vállalkozásra alkalmazandó intézkedések - például a társasági adó, a hozzáadottérték-adó vagy a társadalombiztosítási járulék fizetésének felfüggesztése - sem esnek ebbe a kategóriába.

Az Európai Bizottság jelezte azt is, hogy a példa nélküli helyzetre tekintettel rugalmas lesz az állami támogatások kapcsolatban, ha azokat a járvány miatt fizetési nehézségekkel szembesülő vállalkozásoknak nyújtják. Külön szabályrendszert, úgynevezett ideiglenes keretrendszert is bevezetett az ilyen állami támogatások vizsgálatára. Eszerint kedvezőbb megítélés alá esnek a 800 ezer eurót meg nem haladó juttatások fizetési nehézségekkel küzdő vállalatoknak, az állami hitelgaranciák, illetve támogatott hitelkamatlábak. Az első ilyen bejelentés a járvány miatt lemondott rendezvények szervezőinek nyújtott dán állami támogatás volt, amit a Bizottság egy nap alatt hagyott jóvá. Ezt azóta több mint 14 döntésben 22 állami támogatási program jóváhagyása követte. A keretrendszer alkalmazását a napokban hosszabbította meg a Bizottság, egyúttal kiterjesztette a kedvező elbánást a koronavírussal kapcsolatos kutatások és fejlesztések támogatására, például vakcinák fejlesztésére, illetve tesztek, védőfelszerelés vagy fertőtlenítőszerek gyártására.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?