-5 fokot mértek Lénárddarócon, ezzel az 1976-os kékestetői hidegrekord is megdőlt.
A legtöbb magyar embernek azonnal a híres tokaji aszú ugrik be, ha a borvidéknek a nevét meghallja, de van itt egyéb különlegesség is, amivel érdekes lehet megismerkedni. A HelloVidék most utánajárt, milyen évre számítanak idén ezen a borvidéken, hogyan érzékelik a klímaváltozást, és milyen borokat kóstoljunk meg, ha erre járunk.
A Tokaj-hegyaljai borvidék 87 km hosszúságban és 3-4 km szélességben foglal helyet 5500 hektárnyi területen, három jellegzetes hegy, az abaújszántói és a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy, valamint a tokaji Kopasz-hegy közötti háromszögben, 28 település határában. A szóban forgó borvidék pedig zárt térség, azaz más területről származó szőlőt, mustot, bort – palackozott bor kivételével – szigorúan tilos behozni. Ezzel a borvidék borai, borkülönlegességei fokozott védelemben részesülnek.
Azt azonban kevesen tudják, hogy az is szabályozva van egyes területeken, hogy hektáronként mennyi szőlőt lehet ültetni. Az időjárás pedig idén nem kifejezetten kedvezett a borászoknak. Gonda Péter, a Gonda borászat tulajdonosa arról mesélt, hogy idén kevesebb bor termett, mint tavaly.
Ha nagyon csapadékos az időjárás, nehéz egészséges szőlőt termeszteni, a különböző betegségek miatt, így elmondható, hogy a legtöbb termelőnek küzdelmes éve volt, de az a szőlő, ami a nagy csapadékot túlélte, nagyon ígéretes, szép lesz. Ráadásul a mostani szeptemberi meleg és napfény kedvez a szőlőnek, jó beltartalmi értékeket várunk, kiváló borok készülhetnek belőle
- mondta el a szakember, kihangsúyozva, hogy vár évente változik a helyzet, tavaly nagyon aszályos volt az időjárás, a Tokaj-Hegyalja borrégiót a klímaváltozás még nem érinti, egyelőre csak annyiban, hogy a szüreti időpontok előrébb jönnek, hamarabb megérik a gyümölcs. Ez főleg a száraz borok esetében okozhat problémát, a savegyensúlyuk másképp alakulhat, az édes boroknál nem annyira érzékelhető a különbség.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fagyással kapcsolatos problémáink nincsenek, a Zemplén megvéd minket az északról betörő hidegtől, a Bodrog és a Tisza pedig párás mikroklímát biztosít. A talaj nagy része magas agyagtartalmú, jól megtartja a vizet, ezért is lehetséges, hogy egy olyan száraz évben is jó minőségű termést tudtunk szüretelni, mint amilyen a 2022-es volt. Az itteni fő fajta, a Furmint egy rendkívül ellenálló szőlő., tehát egyelőre mi itt nem érezzük még a klímaváltozás hatását, ugyanakkor a technológiát folyamatosan fejlesztjük, ami a többi borvidékre is igaz. A szüreti időszak korábbra tolódott pár héttel, de ez kezelhető "probléma".
- nyilatkozta a klímaváltozás kapcsán Gonda Péter.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








