6 °C Budapest
Ripe apples hanging in a tree. Apples hanging on a tree branch at garden center.

Új üdítőmárka hódítja meg Magyarországot: egyre többek nagy kedvence lesz

2023. április 5. 18:15

Folyamatosan érzi a drágulást, és szerinte már lehetetlen elérhető áron minőségi élelmiszerhez jutni Magyarországon - ez a véleménye Gyulai Évinek a Designer Szörp tulajdonosának.

Gyulai Évi, a Brancs közösségi finanszírozási portálon is feltűnt Designer Szörp tulajdonosa az Agrárszektornak adott interjút, amelyben mesél a vállalkozásáról, és elmondja azt is, hogy érzi magát a közösségben. A különleges és limitált szörpöket készítő és értékesítő szakember az alapanyagokat a családi gazdaságból, valamint az azt körülvevő erdőkből gyűjti össze. Évát rengeteg hazai étterem keresi meg azért, hogy készítsen nekik egyedi, teljesen egyénre és testreszabott különleges szörpöt, most azonban a Brancson való jelenléttel új emberekhez eljuthat itthon a designer szörp fogalma.

Ki lehet mondani, hogy az utóbbi néhány évben a drasztikus drágulások korát éljük Magyarországon, talán a legszembetűnőbb áremelkedések az élelmiszereknél voltak. Hogyan látod, milyen most a hazai élelmiszeripar helyzete?

A Designer Szörp mellett van egy saját boltom, ahol élelmiszert és helyi termékeket árulok, illetve egy kávézó is található itt, az elmúlt 1,5 évben tehát elég jól nyomon tudtam követni az élelmiszerárak alakulását, valamint a különböző termékek minőségbeli változásait. Ma ha elérhető áron szeretnél minőségileg étkezni Magyarországon, az szinte lehetetlen. Mindezt igazából csak önfenntartással lehet megoldani, hiszen ha boltban vásárolsz sokszor nagyon drágán juthatsz rossz minőségű élelmiszerekhez, vagy vásárolhatsz jó minőségűeket, de azok szinte megfizethetetlenek.

Ami régen a szüleinknek egyszerűen elérhető volt a kertből, az ma már egy vagyonba kerül a biopiacon, Ha magadnak meg tudod termelni az alapanyagokat, akkor olcsón juthatsz értékes és elsőrendű élelmiszerekhez. A boltban kistermelői, kisüzemi élelmiszereket árulok. Másfél éve, amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, akkor ezek az élelmiszerek drágának számítottak, mára azonban annyira elszálltak az árak, hogy gyakorlatilag egy bolti tej vagy tejtermék is ugyanezen a szinten van.

A sok nehézség közül, amivel ma egy vállalkozásnak meg kell küzdeni, mit emelnél ki, mivel a legnehezebb megbírkózni egy élelmiszeriparban tevékenykedő cégnek?

Van olyan alapanyag, aminek az ára a duplájára emelkedett az elmúlt egy évben, ilyen például a cukor. Mi nem vehetjük meg hatósági áron, csak nagyker áron, ami már 600 forint. Ha a szörpkészítéshez nem én gyűjteném össze az alapanyagokat, akkor olyan szinten meg kellene emelnem az áraimat, hogy nem vagyok benne biztos, hogy eladhatóak lennének a termékeim. A boltnál, ha a beszállítóm megemeli például a kolbász árát 20 százalékkal, akkor én is árat növelek, a kérdés csak az, hogy ezt meddig lehet „lenyomni” a vevő torkán.

Mit tapasztalsz, mennyire erős a versenyhelyzet a "szörpbizniszben" itthon?

Én szörpdizájnerként dolgozom, egyedül vagyok a szakmában, ezt a „mesterséget” kvázi én találtam ki, így a szörpgyártók nekem nem versenytársaim. Amikor éttermekkel dolgozom együtt, akkor sem okoz gondot, ha már rendelkeznek esetleg szörpbeszállítóval, hiszen nekem az a feladatom, hogy egy saját szörpöt tervezzek a helynek. Ilyenkor azon túl, hogy születik egy szörp, amit meg kell főznöm, engem az inspirál, hogy egy olyan ital szülessen, ami a megbízóról szól. Így amikor elmegyek egy étterembe, az első dolgom az, hogy megnézem, milyen az enteriőr, a légkör, az étlap, ki a séf stb., és ennek a stílusához alkotok valami olyat, ami csak az övék lehet. valamit, ami csak az övék.

Jellemzően ki a célközönsége a Designer Szörpnek?

B2B vonalon főleg éttermekkel dolgozom, B2C vonalon pedig most indul egy webshopom, illetve Kazincbarcikán nyitok április közepén egy koktélbárt, ahol alkohollal keverve is lehet majd megkóstolni a különleges szörpöket. Összességében azt mondhatom, hogy a célközönségemet azok alkotják, akik szeretnének egy olyan italt kipróbálni, aminek az ízkombinációi és alapanyagai máshol nem érhetőek el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mit lehet tudni a nálad készült szörpökhöz használt alapanyagokról, honnan szerzed be őket?

Van egy 3 hektáros családi gazdaságunk Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol ökológiai gazdálkodást folytatunk. Kezdetben ennek a kertnek az alapanyagaiból dolgoztam, ez volt a fő inspiráció, majd a körülöttünk lévő erdőbe is egyre többet kezdtem járni, hiszen, ha az ember nyitott szemmel jár, hamar rájön, hogy mekkora tárháza található a természetben az alapanyagoknak. Olyan összetevők kerülhetnek így be a gasztronómiába, amik amúgy nem feltétlenül használatosak. Egy budapesti étterem például nem teheti meg azt, hogy kimegy, és leszedi a lucfenyőrügyet, és abból főz, akadnak ugyanakkor olyan helyek is, ahol inkább a „hagyományosabb” ízekre van igény. Az mindenhol biztos, hogy jellemzően gyümölcs, virág és fűszer kombinációkkal dolgozom.

Keresett termék ma hazánkban a szörp, mely ízeket szeretik és választják a legtöbben? Mennyire nyitottak a magyarok az újdonságokra?

A magyar gasztronómiában a szörp kvázi egy nem létező fogalom, a designer szörpnek pedig, amit megalkottunk pont ez lenne a lényege, hogy új fogalomként jelenjen meg a hazai gasztroszakmában. Hiszen itt nem egy hagyományos szörpről van szó, nem egy cukros italról, hanem egy különleges, 100 százalékig természetes alapanyagokból készült, korábban nem elérhető ízkombinációjú szörpökről. Ez a misszióm, alkotni egy olyan szörpöt, ami ki tud emelkedni a hagyományos szörp skatulyájából, és el lehet helyezni egy minőségi polcon.

Miért tartod fontosnak, hogy a Brancs közösségi piactéren jelen legyetek, és új értékesítési csatornákat keressetek? Mit vártok ettől az új lehetőségtől, illetve attól, hogy elérhetők vagytok ezen a felületen?

Úgy gondolom, a Brancs egy nagyon jó lehetőség arra, hogy ezen a csatornán keresztül minél több emberhez el tudjam juttatni a Designer Szörp koncepciót. Létezik már egy nagy kör, akik ismerik a különleges szörpjeinket, de ahhoz, hogy még többen halljanak rólunk, új csatornákra van szükség. Azt várjuk a Brancstól, illetve a jelenlétünktől az oldalon, hogy gyorsabban eljuthatunk szörpjeinkkel, illetve a koncepciónkkal olyan emberekhez, akikhez eddig nem tudtunk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem