12 °C Budapest
Crowd of people walking on Vaci Street during the Christmas holidays in Budapest at day.

A járvánnyal együtt a boltoshorror is kitört: egekben a bérleti díjak, hol van még a vége?

2022. január 17. 05:44

Elképesztő mértékben emelkedtek az üzlethelyiségek bérleti díjai Budapesten a járvány alatt. Szinte hihetetlen, hogy mi ment végbe Újpesten három év alatt. Az eladó üzletek statisztikáiból kiderült, hogy átlagárak tekintetében Debrecen lehagyta Budapestet, és Győr is felzárkózott. A szakértő szerint meglepő lehet, de a járvány következtében nem alakult ki pánikhelyzet az üzlettulajdonosok körében a számok tanúsága alapján.

Sokan azt gondolhatják, hogy a járvány miatti lezárások miatt az eladó, kiadó üzlethelyiségek piaca is teljesen bezuhant. Ám ez egyáltalán nem így törént, sőt. Az MNB legfrissebb jelentése szerint 2021 első félévében a hazai kereskedelmi ingatlanok befektetési forgalma 15 százalékkal nőtt éves alapon, és 0,6 milliárd eurós forgalmat ért el.

Mint a jegybanki elemzés kifejti, ennek jelentős részét (58 százalékát) néhány nagy összegű tranzakció adta, 78 százaléka pedig hazai befektetőkhöz kötődött. És a hitelintézetek kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthiteleinek állománya 2021. június végére 18 százalékkal nőtt éves alapon. 2021 első félévében a hitelintézetek 22 százalékkal több kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthitelt folyósítottak, mint egy évvel korábban

A kiskereskedelmi üzlettípusok többsége erősen kitett a járványnak, de a hullámok és a meghozott járványügyi intézkedések enyhülésével a forgalom gyorsan helyreállt és 2021. június-július végére a legtöbb üzlettípusban sikerült elérni a 2019-es átlagos forgalmat

- áll a jegybanki elemzésben. Hozzátették, a korlátozások fokozatos feloldásával a bevásárlóközpontok látogatóinak száma jelentősen nőtt a második negyedévben, azonban a 2019-es szinttől még jelentősen elmaradt. 2021. első félévben nem történt érdemi új átadás a kiskereskedelmi ingatlanok piacán, de 2021 szeptemberében 10 év után új bevásárlóközpont nyílt Budapesten - bár a szövegben nem említik, de az Etele Plázára gondolhattak.

Az­ élelmiszer­ jellegű­ és­ gyógyszer,­ illatszer­ üzlettípusok­ a­ korábbi­ hullámokhoz­ hasonlóan,­ folyamatosan tudták­ tartani­ a­ 2019-es­ szinthez­ közeli,­ vagy­ afeletti­ forgalmukat

- írták. Az árak tekintetében arról számoltak be, hogy 2021-ben "a kiskereskedelmi szegmensben a bérleti díjak stabilak maradtak, az átoltottság és a látogatószám emelkedése a bérlők üzleti bizalmának növekedését segíti."

A ­100 ­négyzetméter­ körüli­ üzlethelyiségek­ bérleti­ díjai­ a­ budapesti­ elsődleges­ és­ másodlagos­ bevásárlóközpontokban­ rendre­ 60-95,­ illetve­ 15-45­ euro/négyzetméter/hó­ sávokban­ mozogtak,­ míg­ a­ nagyobb­ hazai­ városokban­ 35-60­euro/hó/négyzetméter­ közötti­ szinteken­ lehet­ ekkora­ területet­ bérelni

- állapították meg. Hozzátéve, hogy a­ budapesti­ elsődleges­ bevásárlóközpontok­ kihasználatlansági­ rátája­ 4 százalék,­ a­ másodlagosaké­ pedig­ 10­ százalék­ volt­ tavaly június­ végén­, és­ a­ regionális­ városok bevásárlóközpontjai­ is­ tartották­ a­ 2020.­ év­ végi 6­ százalékos­ átlagos­ kihasználatlansági­ szintet.

Nem pánikoltak az üzlettulajok

A jegybanki elemzés mellett Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is elmondta, hogy sokak számára meglepő lehet, de a járvány következtében nem alakult ki pánikhelyzet az üzlettulajdonosok körében a számok tanúsága alapján.

2019 januárjában 4960 darab eladó üzlethelyiség szerepelt a kínálatban, most pedig országszerte 3885 darabot kínálnak eladásra a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. A kiadó üzlethelyiségek száma Budapesten stagnált 1500 darabbal, országosan viszont enyhén csökkent a kínálat az elmúlt 3 évben 2900 darabról 2763 darabra.

Mint ismertette, adataik szerint a fővárosban az egy négyzetméterre jutó átlagos bérleti díj 10 százalékkal drágult 3800 Ft/hó összegről 4200 Ft/hó-ra. Egy átlagos üzlethelyiség havi bérleti díja a 3 évvel ezelőtti 290 ezer forintról 350 ezer forintra növekedett, ami azt jelenti, hogy a kínálat a nagyobb üzlethelyiségek irányába mozdult el.

A szakember szerint egyértelmű, hogy mindenki átmeneti helyzetként tekint a jelenlegi világjárványra, és hosszabb távon fantáziát lát a nagyvárosi üzlethelyiségekben.

Ennek köszönhetően nem akarják a jelenlegi, nehezebbnek tűnő helyzetben "elkótyavetyélni" az ingatlantulajdonukat. Ráadásul a bérleti díjak se zuhantak be, amit továbbra is tarthatja a lelket az üzlethelyiségek tulajdonosaiban

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- magyarázta.

Csúnyán elszálltak a bérleti díjak

Ahogyan a fővárosi albérletpiacon, úgy az üzlethelyiségek eseteiben is durván megugrottak a bérleti díjak - derült ki a statisztikákból, amelyeket az Ingatlan.com küldött a Pénzcentrumnak. A fővárosban a járvány előtti szinthez képest 60 ezer forinttal emelkedett az átlagos bérleti díj - havi 290 ezerről 350 ezer forintra. Ha a kerületeket nézzük, akkor látható, hogy a IV. kerületben több mint duplájára emelkedett ez az érték (250 ezerről 677 ezer forintra), így pedig mára már átlagban drágább ott bérelni, mint az V. kerületben! Sőt, egész Budapesten itt voltak a legmagasabb bérleti díjak januárban.

Holott Újpest a járvány előtt még az egyik legolcsóbb kerület volt ebben a tekintetben. Egyébként a X. kerületben is kb. duplázódtak az árak, ahogyan Zuglóban is. De a XVI. és a XVIII. kerületben is szabályos robbanás figyelhető meg. A legolcsóbb átlagos bérleti díjak a XX. kerületben voltak, 105 ezer forint volt egy hónapra.

A megyeszékhelyeket megvizsgálva kiderült, hogy Budapest után Győr a legdrágább (300 ezer/hó). Általánosságban elmondható, hogy a 19 megyeszékhely leggtöbbjén emelkedtek a díjak a járvány előtti szinthez képest.

Kivételt jelent Békéscsaba, Salgótarján (itt hatalmas a zuhanás), Szeged, Veszprém és Szekszárd. Eközben Székesfehérváron gyakorlailag megduplázódtak a havi bérleti díjak, és hasonló arányban emelkedtek Szolnokon és Egerben is.

Na, vajon hol milliós a négyzetméterár?

Az eladó üzlethelyiségek statisztikáit vizsgálva visszaköszön az ingatlanpiacról már jól ismert "milliós négyzetméterár" szókapcsolat. Leggyakrabban a V. kerület esetében emlegetjük, és az üzlethelyiségek esetében sincs ez másképp: januárban kereken egymillió volt az ilyen típusú, eladó ingatlanok átlagos négyzetméterára - megmaradt a járvány előtti szinten. De még így sem a Belváros a legsrágább, ugyanis a Várnegyedben ugyanis 1 millió 77 ezer forintot kértek januárban egy négyzetméterért, a járvány előtt még 807 ezer volt ugyanez.

A bérleti díjakhoz hasonlóan az eladó üzletek ára is berobbant Újpesten: három év alatt 492 ezerről 840 ezerig emelkedett a négyzetméterár, ami már-már vetekszik a belvárosi kerületekkel, konkérétan a VI. kerületben átlagosan 584 ezret kértek egy négyzetméterért, de a VII., VIII. kerület is jóval olcsóbb. Újpest mellett a XVIII. kerületben is majdhogynem duplázódtak a négyzetméterárak. Ellenben a II. kerületben most kevesebbet kérnek egy négyzetméter üzletért, mint 2019-ben.

Debrecen lehagyta a fővárost, Győr is zárkózik

A statisztikákból kiderült, hogy összességében Budapesten nagyjából 160 ezer forinttal emelkedett az eladó üzletek négyzetméterára 3 év leforgása alatt - 425 ezerről 588 ezer forintra.

Ami a megyeszékhelyeket illeti, Szekszárd és Nyíregyháza kivételével mindenhol jócskán felmentek az üzleti ingatlanok árai - az említett két városban nagyjából stagnáltak a bégyzetméterárak. Sőt, Debrecenben olyannyira felmentek az árak, hogy már Budapest átlagát is lehagyták: itt januárban átlagban 621 ezer forintba került egy négyzetméter üzlethelyiség. De mára a győri négyzetméterárak is felzárkóztak a fővároshoz.

Jelenleg Szekszárdon lehet a legolcsóbban üzlethelyiséghez jutni (199 ezer per négyzetméter). Három éve még Salgótarján volt a legolcsóbb ebben a tekintetben, de ott három év alatt 120 ezer forinttal emelkedtek a négyzetméterárak (139 ezerről 261 ezerre).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm