Volt, aki azonnal megnyerte a Cápákat, másoknál viszont a számok és a cégérték miatt maradt el az üzlet.
2020 júliusában közel 3000 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ilyen magas értéket legutoljára 2014-ben láthattunk.
A járványt követő gazdasági visszaesés és a nyári hónapok ellenére rekordmagasságba került újra a hazai cégalapítások száma. 2020 júliusában 2942 új vállalkozás került bejegyzésre Magyarországon, ami több szempontból is rendhagyónak számít. Utoljára 2014-ben volt ilyen magas cégalapítás szám egy hónap alatt, a nyári hónapokat is és a gazdasági visszaesést is figyelembe véve ez igen különlegesnek számít.
A növekedés egyik faktora a járvány első hulláma alatt elhalasztott cégalapítások korrekciója, ugyanakkor nem lehet kizárólag az elmaradt cégalapítások rovására írni a mostani rekordot. A 2008-09-es válságnál is megfigyelhető volt, hogy a munkanélküliség növekedése sok kényszervállalkozás indulásával jár együtt, így vélhetően a most induló új vállalkozások között is az átlagnál valamivel nagyobb a kényszervállalkozások száma.
A gazdasági hullámvölgy átrendeződése ugyanakkor a vállalkozások egy részét is új cégalapításokra ösztönözheti. Az ügyfélkör lemorzsolódása vagy a beszállítói kör problémái sok vállalkozást hoznak nagyon nehéz helyzetbe, különösen a veszélyeztetettebb ágazatok körében. A rossz gazdasági hangulat a vállalkozók körében is új irányok, befektetések felkutatására ösztönöz, amely sokszor új cégalapítással is együtt jár.
A mostani kiugró cégalapítás egy újabb érdekes jelenséget is produkált, miszerint az országban július során összességében is nőtt a cégek száma. Gyakorlatilag 2013 óta csökkenőben van a hazai cégszám, így ez a jelenség igen egyedinek számít. A cégszám növekedést nem csak a megugró cégalapítások okozták, a cégtörlések száma is csökken hónapok óta. 2020 júliusában 2810 cégtörlés került közzétételre, ami nagyságrendileg illeszkedik az elmúlt évek trendjébe, de az idei év legalacsonyabb cégtörlési értékének számít. A cégalapítások és cégtörlések együttes eredőjeként pedig több mint 100-zal növekedett júliusban a hazai vállalkozások száma, ami egytálalán nem volt jellemző az elmúlt 6-7 évben.
A járvány hatása sok egyéb céginformációs mutatóban is jelentkezik. Egyik leglátványosabb változás a növekvő végelszámolási szám. Júliusban 1150 vállalkozás tulajdonosai döntöttek cégük szabályozott körülmények között történő megszűntetése mellett. Ez körülbelül kétszer annyi, mint amennyi a nyári hónapokra jellemző szokott lenni, és összességében is igen magas értéknek számít. Ebből egyértelmű, hogy a szokásosnál jóval többen nem látnak most kiutat a cégük számára.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A magas végelszámolási érték egyértelműen a negatív gazdasági hangulatot tükrözi, ugyanakkor egyben azt is jelzi, hogy a megszüntetésre irányuló eljárások között növekedik a szabályos megszűntetések aránya, azaz kevesebben hagyják magukra a vállalkozásukat. A vizsgált időszakban 434 felszámolás indult, ami átlagos értéknek számít, míg 969 új induló kényszertörlés kimondottan alacsony szintet jelez. Ha a gazdasági hullámvölgy elhúzódik, ezek az értékek is jó eséllyel növekedni fognak.
Júliusban összesen 4598 cég ellen indult végrehajtási eljárás, ami illeszkedik az elmúlt évek trendjébe, de összességében veszélyt jelez, különösen egy ilyen bizonytalan gazdasági időszakban. A magas végrehajtási szám az alacsony fizetési fegyelemre vagy likviditási problémákra utal, és egyik sem szerencsés gazdasági visszaesés esetén. A ki nem fizetett számlák könnyen átfordulhatnak lánctartozásokba, amelyek megbéníthatnak beszállítói láncokat, ami pedig egészen biztosan nem segíti majd a gazdaságot a normál üzemre történő visszaállásban.
Az Opten - Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júliusi értéke átlagosan 11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten - CFI Zala, Veszprém és Bács-Kiskun megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







