Az elmúlt hónapokban többen is belebuktak abba a szépségszalon franchise-ba, amelyet a televízióból is ismert fitneszedző, Rubint Réka neve fémjelez.
A más piacokon (fitnesz DVD-k, reformpékség) is ismert televíziós edző, Schobert Norbert felesége, Rubint Réka néhány éve a szépségiparban szerette volna megvetni a lábát, ezért a fővárosban nyitott egy szépségszalont, majd hálózati rendszerben árulta a jogokat, amelyekre jó páran le is csaptak. 2008-2009-ben egymás után nyitották meg a Rubint Réka-szalonokat: Budapesten több helyen, majd Békéscsabán, Szegeden, Győrben, Érden és Nyíregyházán is várták a szépülni és fogyni vágyó hölgyeket - írta kedden a Blikk.
Rubint Réka - aki a lapnak elmondta, hogy ő csak a nevét adta a szalonokhoz - megkérte mindennek az árát, arra azonban bizonyára ő sem gondolt (ahogyan a tulajdonosok sem), hogy hiába a népszerűsége, befuccsolnak az üzletek, és családok mennek rá anyagilag és lelkileg.
Egy franchise-partner a lapnak úgy nyilatkozott "3,6 millió forint volt a névhasználat, aztán havonta 120 ezer a hálózati rendszer díja. Mindent rajtuk keresztül kellett megvenni, a fogyasztógépektől kezdve az utolsó dohányzóasztalig. Nekem hitelt kellett felvennem, 8,5 millió+áfa összeget fizettem csak a gépekre. Körülbelül 15 millió forintomba és az életembe került ez az üzlet. "A kuncsaftok azonban elmaradtak, a legtöbb üzlethelyiség ma üresen áll, a tulajdonosok cégük felgyülemlett - általában több milliós - tartozása miatt aggódnak.
Sok vállalkozás tartozik
A hazai vállalatok összes pénzintézeti hitelállományának immár több mint hatoda 90 napon túl lejárt tartozást takar. A PSZÁF adatai szerint Magyarországon folyamatosan, és nagymértékben romlik a vállalatok hiteltörlesztési fegyelme: míg a 90 napon túli hátralékok teljes hitelállományra vetített aránya 2011-ben félévkor 12,9 százalék volt, 2011 végére elérte a 14,4 százalékot, 2012 júniusra pedig már a 17,6 százalékos szinten állt. Időben történő beavatkozás nélkül az eladósodott vállalatok jelentős része kilátástalan finanszírozási helyzetbe kerül, többségükre végül csődeljárás, felszámolás vár.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tavaly az első három negyedévben tetőzött a cégfelszámolási hullám: havi kétezer ilyen eljárás indult, 22 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






