Legkésőbb február elsejéig kell a cégjegyzékben szereplő adataikat kiegészíteniük vagy módosítaniuk azoknak a cégeknek, amelyek a tavaly márciusi törvénymódosítás óta ezt nem tették meg - hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda.
A bejelentési kötelezettség a cég képviseletére jogosult személyekre, valamint a cég tulajdonosaira, tagokra, bizonyos esetekben pedig a részvényesekre vonatkozó adatokat érint.
A törvény szerint be kell jelenteni a cég képviseletére jogosult személyek - például ügyvezető, igazgatósági tag, vezérigazgató, cégvezető - születési idejét. Szintén be kell jelenteni például kft esetében valamennyi tag születési idejét. Közös tulajdonú üzletrésznél pedig valamennyi tulajdonostársat szerepeltetni kell a cégjegyzékben, születési idejüket is megadva.
"Mivel a cégtörvény szempontjából a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepei és kereskedelmi képviseletei is cégnek minősülnek, a fenti kötelezettség őket is terheli" - idézi a közlemény Vikor Orsolyát, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda társasági jogászát.
A cég székhelye (illetve fióktelepei és telephelyei) használatának jogszerűségéről szintén be kell nyújtani a cégbírósághoz a cég képviselője által aláírt nyilatkozatot.
Módosult ugyanakkor a jogszabály: többé nincs szükség például a bérbeadó nyilatkozatára vagy a bérleti szerződésre, elég, ha maga a cég nyilatkozik a kérdésben és erősíti meg írásban, hogy jogszerűen használja a megadott címet vagy címeket.
Szigorodtak ugyanakkor a cégnévre vonatkozó előírások: idén február elsejétől a cégnévnek egyértelműen különböznie kell közigazgatási és közhatalmi szervek hivatalos és köznyelvben használt elnevezésétől. Az "állami" vagy "nemzeti" kifejezés pedig csak abban az esetben szerepelhet a cég nevében, ha az adott cégben az állam közvetlenül vagy szervezetei útján többségi befolyással rendelkezik, vagy a cég tartós állami befolyás alatt áll.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az adatbejelentésen túl meghatározott okiratok benyújtását is előírja a jogszabály - emeli ki az ügyvédi iroda. Fontos újdonság, hogy valamennyi, a cégjegyzékben szereplő magyarországi lakóhellyel vagy székhellyel nem rendelkező személy vagy szervezet köteles úgynevezett kézbesítési megbízottat igénybe venni. A kézbesítési megbízott feladata, hogy a bíróság vagy más hatóság által küldött, a cég működésével kapcsolatos iratokat átvegye, és azt a megbízónak továbbítsa.
Bármely állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve magyarországi székhelyű szervezet lehet kézbesítési megbízott, kivéve a cég tagjait, részvényeseit, vezető tisztségviselőit és a felügyelő bizottsági tagokat. Nincs mód tehát például arra, hogy a cég külföldön lakó ügyvezetője a cég másik, magyarországi lakóhelyű ügyvezetőjét bízza meg a kézbesítési megbízotti feladatok ellátásával.
Valamennyi változás bejegyzési eljárásban kötelező a jogi képviselet, azaz a kötelezettség teljesítéséhez ügyvéd vagy a cég jogtanácsosának közreműködése szükséges. A jogi képviselő a cégbíróságra az iratokat elektronikus úton nyújtja be.
Az eljáráshoz az ügyvédnek meghatalmazásra is szüksége van. "A határidő betartásához nem elég az adatokat és a benyújtandó dokumentumokat elküldeni az ügyvédnek, az aláírt meghatalmazást is időben meg kell kapnia, melyeket február 1-ig be kell nyújtania a cégbíróságnak" - magyarázta Vikor Orsolya.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


