12 °C Budapest

Senki nem akar fizetni - mégis rábírják őket

Pénzcentrum
2008. október 2. 12:00

Ha arra gondolunk, hogy egy vállalkozás arra alapul, hogy az emberek alapvetően nem akarnak fizetni, abban az esetben sokan a bankokra, vagy éppen a behajtó cégekre gondolnak. Most viszont messze nem erről van szó, ugyanis egy 27 éves vállalkozó az internetre alapozta cégét, és arra, hogy az emberek fizetési hajlandósága igen alacsony a digitális javak iránt.

2 in 1

A történet két évvel ezelőtt vette kezdetét, ekkor alapította meg ugyanis Alex Rampell a TrialPayt. Az ötlet pedig azon alapul, hogy az emberek egyszerűen még mindig nagyon nehezen adnak ki pénzt bizonyos, az interneten keresztül megkapható dolgokra, kiváltképp például szoftverekre. Inkább vesznek valami használati cikket, s mellé ajándékba hazaviszik azt, amit eredetileg nem ilyen formában akartak megszerezni.

Egy egyszerű példán keresztül érzékelve nagyon kevesen akadnak, akik valóban fizetnek is azért, hogy a WinZip nevű, tömörített fájlok kezelésére alkalmas szoftverért (sajnos inkább a feltört, illegális verziót telepítik a gépükre). Ami nem is akkora csoda, ha ellátogatva a szóban forgó cég oldalára látjuk, hogy online megrendelés útján közel 30 euróba (7200 forintba) kerül letölteni a program alapverzióját (ha megrendeljük hozzá az upgrade-szolgáltatást is, akkor az összesen 36,90 euro, azaz 8900 forint).

Ha azonban virágot rendelünk például az FTD virágküldő szolgálattól, vagy a GAP.com-on vásárolunk, abban az esetben ingyen megkaphatjuk a szoftvert, vagyis tulajdonképpen valamilyen jellegű árukapcsolásról van ez esetben szó. Igazából a felvázolt modell lényege, hogy a TrialPay egyfajta kettős közvetítő szerepet tölt be a cégek és a vásárlók között.

A háttér

A vásárló szempontjából ez a virtuális akció-tér igen üdvös, hiszen rengeteg kiadást meg lehet spórolni vele, de egyből felmerül a jogos kérdés: miért éri meg mindez a cégeknek és miért volt értelme a TrialPay oldal létrehozásának?

A rendszer összetartó eleme a hirdetés és a vásárlás. A cég hirdetőket és eladni vágyó cégeket kapcsol össze. A rendszerben jelenleg több mint 6 millió vásárló szerepel, 2000 hirdető cég és 6000 eladni vágyó cég található meg. 2006 óta pedig összesen több mint 10 millió ember vásárolt a TrialPay-en keresztül.

A történetben persze a kockázati tőkének is van bőven szerepe, tavaly 3,1 millió dollárral (506 millió forinttal) szállt be ugyanis a Battery Ventures és két üzleti angyal, miközben idén még 12,7 millió dollárt (2 milliárd forintot) kaptak az Index Ventures nevű cégtől és még más befektetőktől.

Az ötlet

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Rampell a cég megalapításakor egyébként a saját tapasztalataiból indult ki, ugyanis - még ijesztően korán - 10 éves korában kezdte el első saját vállalkozását. Egy úgynevezett shareware képernyővédő programot. A shareware lényege, hogy az ember ingyen kipróbálhat egy programot egy ideig, vagy csak bizonyos funkciókat használhat, s ha fizet, akkor övé a program.

Ezt a saját maga által kifejlesztett képernyővédő programot a CompuServe-re és az AOL-ra ois feltette, majd néhány nappal később megérkezett az első csekk. Ezt a tevékenységet folytatta Rampell végig a középiskola és a főiskola alatt is. Az átütő sikert azonban akkor érte el, mikor 1996-ban megalkotta az Always Online nevű programját, melynek lényege, hogy az AOL felhasználóknak segített a túlterhelt betárcsázós vonalak elérésében és megtartásában.

Eredetileg saját magának hozta létre a szoftvert mindössze 4 óra alatt, végül úgy döntött, a másolatokat 8 dollárért (1280 forintért) adja el. Nagyon gyors idő alatt 100 ezer másolatot sikerült eladnia belőle, miközben még csak 15 éves volt. Aztán -ahogy az várható volt - az AOL letiltotta a terméket.

Miután lediplomázott, megmaradt a cége, több új programot dobtak piacra, azonban a shareware-piac kezdett kiürülni, mivel egyre kevesebb vásárló volt hajlandó fizetni. Innen jött végül a TrialPay ötlete, az első üzletet pedig egy DVD-kölcsönző oldallal kötötte. A lényege az volt, hogy aki regisztrál a NetFlix-en, az ingyen kap egy SiteAdvisor szoftvert.

A profi tanácsa

Rampell tanácsát tolmácsolja a Financial Times, amely szerint üzletet beindítani csak azért, hogy valakinek cége legyen, nagyon rossz ötlet, az akkor lehet sikeres, ha valami olyasmire alapítja az illető, ami nagyon zavarja.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm