Reagált a 2025-re kimutatott, több mint 123 millió forintos jövedelmét ért kritikákra Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.
Megérkezett az új, felturbózott PlayStation 5: nem kell kompromisszumot kötni, ezeket tudja
A Sony kedden rövid, kilencperces prezentációban mutatta be a PlayStation 5 konzol feljavított változatát, a PS5 Pro-t. Az immár négyéves alapmodell továbbfejlesztett verziója a gyártó szerint jelentősen nagyobb teljesítményre képes elődjénél - írja a Telex.
A vállalat ígérete szerint az új konzollal már nem kell kompromisszumot kötni a stabil teljesítmény és a kiváló grafika között. Emellett a régebbi, kompatibilis játékok teljesítménye is javulhat. A fejlesztésekért cserébe azonban magasabb árat kell majd fizetni a vásárlóknak, ráadásul az optikai meghajtó teljesen eltűnik a készülékből.
Mark Cerny, a konzol vezető tervezője elismerte, hogy bár a PS5 már önmagában is kiemelkedő volt számos területen - például a kontroller, a hangzás és a gyors betöltési idők tekintetében -, a grafikai teljesítmény terén még volt lehetőség a fejlődésre.
A fejlesztők igényeire reagálva a Sony olyan konzolt alkotott, amely állítólag képes egyszerre biztosítani a stabil 60 képkocka/másodperces (fps) teljesítményt és a kiváló látványt. Ezt három fő újítással érték el: egy akár 45 százalékkal erősebb videokártyával, háromszor gyorsabb sugárkövetéssel, valamint a kép mesterséges intelligencián alapuló felskálázásával, amihez saját technológiát fejlesztettek ki.
A bemutatón olyan népszerű játékokat használtak demonstrációként, mint a Spider-Man 2, a Ratchet & Clank: Rift Apart, a Horizon Forbidden West és a Hogwarts Legacy. Ezekhez külön frissítés érkezik majd, hogy kihasználhassák a PS5 Pro képességeit. A többi játék a PS5 Pro Game Boost funkcióra támaszkodhat, amely elméletileg stabilabb vagy jobb teljesítményt biztosíthat.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az új konzol 2024 végén kerül piacra, 2 terabájtos SSD-vel felszerelve, kizárólag optikai meghajtó nélküli változatban. Kompatibilis lesz a korábban is kapható külső meghajtóval, amely további 50 ezer forintba kerül. Maga a konzol várhatóan 700 dolláros árcímkével debütál, ami az áfa és egyéb költségek miatt akár 280 ezer forintra is rúghat Magyarországon. Érdemes megjegyezni, hogy a Sony legutóbb 2023 októberében frissítette a PS5-öt egy Slim verzióval, amely főként a készülék méretén és az SSD kapacitásán változtatott, 200 gigabájttal megnövelve azt.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







