Elkészült Közép-Európa jelenlegi legnagyobb ingatlanberuházása, a pozsonyi Eurovea városnegyed. A 16 focipályányi területen lakások, üzlethelyiségek, kávéházak és egy mozi is várja az odalátogatókat.
A Duna mellett elkészült ingatlanfejlesztés során összesen 254 luxus kivitelezésű lakás kapott helyet a városközpont négy lakóépületében. A 173 ezer eurótól induló lakásokban minden igényt kielégítő luxust ígér az ír fejlesztés honlapja. Az egy, kettő illetve három hálószobás lakások mellett az épületek legfelső szintjein nagyobb alapterületű penthouseok is kialakításra kerültek.

A lakóknak és a városközpontba látogatóknak nyújt szórakozási lehet a területen kialakított több 30 étterem, bár és kávézó valamint egy IMAX és nyolc multiplex moziterem. Az új városnegyedben több ezer négyzetméteren több mint 150 shopban lehet majd vásárolni.
A városközpontban a lakásokon kívül 24 ezer négyzetméter A-kategóriás irodaterületet is felépítettek, és egy 5 csillagos Sheraton szálloda várja az üzletembereket és a turistákat. A gondtalan parkolásról összesen 1700 mélygarázsos beállóhely gondoskodik.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








