Pest és Veszprém megyékre citromsárga riasztást adtak ki, de egyébként komoly melegedés indulhat meg.
Döbbenetes bűncselekmény: újszülött csecsemőt rabolt egy nő a VIII. kerületből, majd magára hagyta
Egy 31 éves nő alapítványi munkatársnak adta ki magát, majd elrabolt egy csecsemőt egy VIII. kerületi otthonból. A rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján ismertette a megdöbbentő eset részleteit, amelyben a gyermektelen elkövető később egy kórházi inkubátorban hagyta a babát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán tartott sajtótájékoztatót egy rendkívüli bűncselekmény felderítéséről, amelyben Baricska Norbert Tamás ezredes ismertette a részleteket. November 8-án, nem sokkal 19 óra előtt érkezett bejelentés a hatóságokhoz, hogy egy csecsemőt eltulajdonítottak VIII. kerületi otthonából.
A nyomozás feltárta, hogy az érintett édesanya november 6-án ismerkedett meg az elkövetővel, aki Renátaként mutatkozott be és egy alapítvány munkatársának adta ki magát. A 31 éves nő babaholmikat és gyógyszertári utalványokat ígért a családnak. Két nappal később, november 8-án délután 3 órakor megjelent az anya lakásán azzal az ürüggyel, hogy az adományokért át kell menni egy másik helyszínre, és felajánlotta, hogy vigyáz a gyermekekre, amíg az anya elmegy értük - írta meg a Blikk.
Az édesanya húsz perc várakozás után gyanút fogott, és amikor visszatért otthonába, szembesült azzal, hogy a nő eltűnt a csecsemőjével. A lakásban maradt idősebb gyermekei megerősítették a történteket, ezt követően tett bejelentést a rendőrségen.
Időközben a nőgyógyászati klinikáról is érkezett bejelentés, miszerint egy ismeretlen, vélhetően parókát viselő személy elhelyezett egy csecsemőt a kihelyezett inkubátorban. A ruházat és a személyleírás alapján egyértelművé vált az összefüggés a két eset között. A térfigyelő kamerák felvételei segítségével a hatóságok rekonstruálták az elkövető útvonalát, aki taxival érkezett a klinikára.
A gyanúsítottat másnap sikerült elfogni, miután ismét felvette a kapcsolatot az édesanyával és találkozót beszéltek meg. A nő vallomásában beismerte és megbánta tettét. A csecsemő nem sérült meg az eset során.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető környezete is tudott róla, hogy nem lehet gyermeke, bár nagyon vágyott rá. "Egyszer csak megjelent ezzel a gyerekkel otthon, azt akarta előadni hogy ez az ő gyereke, de lemondott róla. Tehát nem akarta hosszú távon megtartani, csak bizonyítani akarta, hogy neki igenis lehet gyereke. A csecsemő 8-10 napos" – mondta Baricska Norbert Tamás ezredes.
Az elkövetővel szemben 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyes szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárás, amiért akár öt év szabadságvesztésre is számíthat. A 31 éves nő jelenleg szabadlábon védekezik.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







