8 °C Budapest
HDR Shot of a renovation room

Kiderült az igazság: szakemberhiányt és kemény drágulást hozhat az új felújítási támogatás?

2024. április 5. 15:57

Sem építőanyag-, sem szakemberhiánytól nem kell tartani, ha majd elindul júliusban a ma bejelentett otthonfelújítási támogatások tömeges igénylése - mondta gyors helyzetértékelésében a Pénzcentrumnak Koji László, az ÉVOSZ elnöke. Szerinte még csak attól sem kell tartani, hogy a szakik megemelnék saját áraikat. Ugyanakkor hozzátette: "az agglomerációs övezetben lehetnek feszültségek a szakemberre várásnál."

Mint többször is beszámoltunk róla, a kormány ma jelentette be, hogy már 2024 nyarától lehet pályázni egy újfajta otthonfelújítási támogatásra, amely leginkább az energiahatékonyság növelését tűzte a zászlajára. A bejelentés szerint azok pályázhatnak, akiknek a családi háza 1990 előtt épült, és vállalják azt, hogy mind a felújítás előtt, mind pedig utána energiahatékonységi tanúsítványt adnak be, és a ház energiahatékonyságát legalább 30 százalékkal megnövelik.

A bejelentés kapcsán a Pénzcentrum megkérdezte Koji Lászlót, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnökét, hogy szerinte milyen hatással lesz a pályázók várhatóan magas száma az építőiparra, az árakra, valamint bírni fogja-e a szakemberek jelenlegi száma a megnövekedő rendeléseket.

Azonnal nem lesz drágulás, később talán előfordulhat

Koji László először is leszögezte, hogy az építőanyagok árában nem számítanak azonnali emelkedésre a program elindulásakor.

A felújítási program miatt az építési termékek drágulására jelenleg nem számítunk. Az év második felében, az általános gazdasági helyzet alakulásától függően lehetséges összességében 5- 6% körüli átlagos árnövekedés. Az elmúlt két évben (2022-2023 között) mintegy 40%-os átlagos árnövekedés volt tapasztalható. Lesz elegendő építési termék, ellátási nehézségekre nem számítunk

- válaszolt a Pénzcentrum kérdésére az ÉVOSZ elnöke.

Kitért arra is, hogy most, amikor folyamatosan szakemberhiányról lehet hallani, az ÉVOSZ nem számít arra, hogy az országban tevékenykedő vállalkozók száma ne lenne elégséges a megnövekedett igényekhez. Szerinte nem kell számítani arra sem, hogy a szakik hirtelen az egekbe lőnék saját áraikat.

Lesz elegendő szakember is, az agglomerációs övezetben lehetnek feszültségek a szakemberre várásnál. Ebben az évben átlagosan 10%-os bérfejlesztés van az ágazatban, a vállalkozók próbálják kigazdálkodni, egyenlőre emiatt az árakat nem emelik

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- zárta gondolatait az ÉVOSZ elnöke.

Egymillió önerő kell majd

Hatmillió forinra lehet pályázni a ma bejelentett új otthonfelújítási támogatás keretében. Mint kiderült, egymilliót kell a hétből saját zsebből fizetni, hatot pedig az állam ad - részben kedvezményes hitel, részben pedig vissza nem térítendő támogatás formájában.

A támogatást többek között fűtéskorszerűsítésre, gázkazán-cserére, nyílászárók cseréjére és kéménybélelésre lehet majd igényelni. Mint kiderült, a támogatást azok vehetik majd igénybe, akik rá vannak kötve az állami gázhálózatra, a beruházással pedig 30 százalékos energiamegtérülést kell elérni. Ezt a beruházás előtt, majd utána is elkészített külön-külön energetikai tanúsítvánnyal lehet igazolni.

A kormány arra számít, hogy legalább 127 milliárd forintnyi beruházás fog elindulni, ezzel támogatja a kormány a hazai építőipar fellendülését. A támogatást nyártól a bankokban felállított MFB-pontokon lehet majd igényelni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?