Honnan jött, hol tart most a kínai gazdaság? A Pénzcentrum Szunomár Ágnest, a Corvinus Egyetem Globális Tanulmányok Intézetének vezetőjét kérdezte.
Két év csökkenést követően 2019-ben ismét nőtt a megújuló energia részaránya a teljes bruttó végső energiafogyasztáson belül. A villamosenergia-fogyasztás, valamint a közlekedés területén tovább zöldült az energiafelhasználás, míg a fűtésre és hűtésre kevesebb megújuló energiát fordítottunk, mint 2018-ban – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hazai megújulóenergia-felhasználás alakulásáról szóló beszámolójából, amely a 2010–2019-es időszakra vonatkozó adatokat tartalmazza.
A MEKH beszámolója alapján az összesített megújulóenergia-részarány az előző évek csökkenő tendenciáját megállítva 12,61 százalékra nőtt a 2018. évi 12,53 százalékos részarányhoz képest. Ily módon a 2020. évre kötelezően elérendő 13 százalékos megújuló részarány teljesítése várhatóan megvalósul.
Az előző évhez hasonlóan 2019-ben is a villamosenergia-felhasználás, valamint a közlekedés területén növekedett a megújuló energia részaránya. A villamosenergia-felhasználásban ismét a napelemek felfutása adta a részarány-növekedés döntő hányadát, hiszen újra közel megduplázódott a beépített napelemes kapacitás. Ilyen módon 2019-ben a beépített megújuló villamosenergia-termelési kapacitás közel 62 százalékát, a megújuló alapú villamosenergia-termelésnek pedig 32 százalékát adták a naperőművek.
Ezzel szemben a fűtés-hűtés területén a megújulóenergia-felhasználás részaránya tovább csökkent 2019-ben. Ezt elsősorban a lakossági biomassza (döntően tűzifa) felhasználás csökkenése okozta, ami az előző évhez képest enyhébb téllel és a tűzifa további drágulásával magyarázható.
A megújuló alapú villamosenergia-termelésben bekövetkezett, döntően a napelemek által indukált nagyarányú (mintegy 23%-os) növekedés, kiegészítve a közlekedési szektorban bekövetkezett kisebb mértékű (4%-os) bővüléssel összességében kompenzálni tudta a kiemelkedő súlyú fűtés-hűtés megújulóenergia-felhasználásának kisebb mértékű (3%-os) csökkenését. A viszonyítási alapul szolgáló bruttó végső energiafogyasztás (a megújuló részarány nevezője) eközben csupán 0,4 százalékos növekedést mutatott. Ilyen módon tehát az összesített megújulóenergia-részarány kis mértékben növekedni tudott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2019-ben továbbra is jelentős, több mint 50 százalékos részarányt képviselt a lakossági biomassza (tűzifa) felhasználás a teljes megújulóenergia-felhasználáson belül (szemben a napenergia 6%-os részarányával), ezért a lakossági tűzifa-felhasználás alakulása jelentős mértékben befolyásolja a kötelezően teljesítendő megújuló célérték elérését.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








