Fontos tudni: a Netflix soha nem kér fizetési adatokat SMS-ben küldött linken keresztül, és nem fenyeget azonnali fióktiltással ilyen módon.
Nagy előkészületek után hétfő délelőtt kivágták Székesfehérváron azt az ezüstfenyőt, amely idén az Ország Karácsonyfája lesz. A fenyőt kedden állítják fel a Parlament előtt. A fát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vágták ki a Surányi utcai ház kertjében, majd daru segítségével a Magyar Honvédség speciális szállítójárművére emelték. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint holnap délelőtt állítják fel a négy tonna súlyú fenyőt az Országház mellett.
A munkálatokat végignézte Molnár Imre tulajdonos is, aki azt is elmondta: családjukban már tavaly felmerült a gondolat, hogy felajánlják a fenyőt, de végül idén került rá sor. Az interneten keresztül tették meg a felajánlást, fényképekkel bemutatva az illetékeseknek a fenyőt, amely elnyerte a döntéshozók tetszését.

A tulajdonos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az eddig a házuk előtt álló fából lesz az Ország Karácsonyfája. Megjegyezte, hogy az ingatlan előző tulajdonosa ültette negyven évvel ezelőtt a mostanra 15 méter magassá, 70-80 centiméter törzsátmérőjűvé erősödött ezüstfenyőt, amely akkor is karácsonyfaként szolgált, és "most ismét ezt teszi, de az egész ország örömére". Molnár Imre elárulta azt is, hogy két egyetemista gyerekükkel közösen, vasárnap mennek a gyertyagyújtásra és akkor megnézik az általuk felajánlott fenyőt mint az Ország Karácsonyfáját.
Az Ország Karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret, lebontását követően pedig a faanyagot - tűzifaként - rászorulóknak ajánlja fel az Országgyűlés Hivatala.
Címlapkép forrása: MTI/Vasvári Tamás
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








