A greenwichi Királyi Obszervatórium vezetője arra figyelmeztetett, hogy az azonnali válaszokat adó mesterségesintelligencia-eszközök hosszú távon az emberi gondolkodás elsorvadásához vezethetnek.
Sorra érkeznek a központi felvételi vizsgákon elért átlagpontszámok, melyet a középiskolában készülők írtam meg január 18-án, szombaton. A diákok egyes feladatokat nehezebbnek éreztek a korábbi évekhez képest, és felesleges stresszt jelenthetett a gimnáziumi minimum pontszám ajánlások bevezetése is. Eszerint 50 pontot el kellene érnie a 100-ból annak, aki gimnáziumba készül.
Már több középiskola közzétette, hogy hány pontot szereztek azok a diákok, akik náluk írták a központi felvételit. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (Budapest) közlése szerint a hatodikosok magyarból 28,6 pontot, matekból 26,5 pontot értek el, a nyolcadikosok pedig magyarból 33,7 pontot, matematikából 30,0 pontot - írja az Eduline. A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium (Budapest) közlése szerint a nyolcadikosok átlagpontszáma tavalyhoz képest, ha nem is sokkal, de csökkent: a magyar 31,64 pont, a matek: 28,72 pont lett. A Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium (Miskolc) átlagpontszámok még nem tett közzé, de az adatokból az látszik, hogy az itt vizsgázó nyolcadikosoknak a matek sokkal rosszabbul sikeredett, mint a magyar. A Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium statisztikáiból is az derül ki, hogy magyarból vizsgasor volt a könnyebb.
Január 18-án, szombaton írták a központi írásbeli vizsgát a középiskolába készülő negyedikesek és hatodikosok, valamint 9. évfolyamra jelentkező nyolcadikosok. Az írásbelin magyarból és matematikából is 50-50 pontot lehetett szerezni, a 10-10 feladat megoldására 45-45 percet kaptak. A 2025-ös feladatlapok és megoldásaik itt találhatók:
A pótírásbeli január 28-án lesz, és a 2024/2025-ös tanév rendje szerint a központi írásbelit szervező intézmények február 7-én értesítik a tanulókat az eredményekről. A szóbeli felvételi vizsgák március 3-a és 20-a között lesznek.
Felesleges volt a stressz?
Nem gondolom, hogy az idei magyar központi írásbeli felvételi a korábbiaknál nehezebb lett volna, de akadtak olyan feladatok, ahol el lehetett veszíteni 1-2 pontot – mondta a Népszavának a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja. Schiller Mariann szerint a feladattípusok nem érhették váratlanul a gimnáziumba felvételiző diákokat, ugyanakkor előfordult, hogy egy-egy feladat leírásában voltak pontatlanságok, valamint a hatodikosok szövegértési feladatai között található egyik novellát (Nagy Lajos: A víziló) sem tartja jó választásnak, nem minden diák jöhetett rá, hogy a szöveg egy paródia - írja a lap.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakember szerint idén ráadásul feleslegesen stresszeli a diákokat és a szülőket a gimnáziumi felvételinél a minimumpontszámos központi ajánlás. Ahogy arról lapunk is beszámolt, idén a tankerületek javaslatára az állami gimnáziumok a legtöbb helyen ajánlott (néhány intézményben pedig kötelező) minimumponthatárokat vezettek be. Gimnáziumi képzésre legalább 50 pontos központi felvételi eredménnyel lehetne bekerülni, míg a nyelvi előkészítős osztályokba 60 a ponthatár. A 6 és 8 osztályos tankerületi gimnáziumokban pedig ajánlott 70 pontos központi írásbelit elérni.
Schiller Mariann szerint a központi írásbeli egyébként is egy “versenyvizsga”, amelynek lényege, hogy az adott iskolába felvételiző diákok egymáshoz képest milyen pontszámokat érnek el, ebből a szempontból szerinte az is mindegy, hogy az átlageredmények hogyan alakulnak. Hozzátette, elvben előfordulhat, ha egy-egy intézményben szigorúan veszik a központi ponthatárokat, ott kevesebb diákot vehetnek fel.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








