A pótfelvételi ponthatárok 2025. augusztus 27-én derülnek ki, ekkor hozzák nyilvánosságra a 2025 pótfelvételi eredményeket is. Nézzük meg, mit kell még tudni a pótfelvételiről.

A tavalyihoz hasonlóan idén is sokan szerettek volna továbbtanulni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), a közel 11 ezer jelentkező közül most 2218-an jutottak be valamelyik képzésre. Ebben az évben is több szakon volt szükség négyszáz pont feletti teljesítményre a sikeres felvételhez – derült ki a ponthatárok július 24-i kihirdetését követően.
Az általános eljárásban az előző évhez képest idén több hallgatót vettek fel az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karra, ahol 959-en kezdhetik meg a 2024/2025-ös tanévet. A nappali munkarendű támogatott alapképzések közül a nemzetközi igazgatási szak angol nyelven is induló képzésére 434, a magyar nyelvűre pedig 431 pontra volt szükség a bejutáshoz. A közigazgatás-szervező szakra nappali támogatott képzésre 293, a levelezőre 320, az államtudományi osztatlan nappali munkarendű támogatott képzésre 347 pont volt a határ.
A Rendészettudományi Karon is többen kezdhetik meg tanulmányaikat, mint az előző évben, most 781 elsőévest várnak. A fokozott érdeklődés a ponthatárokban is megmutatkozott: a nappali munkarendű képzések közül idén is a bűnügyi alapszak bűnüldözési szakirányán volt szükség a legtöbb pontra a bejutáshoz: 420 pontot kellett elérniük a jelentkezőknek, a levelező munkarendű képzések közül a bűnügyi igazgatási alapszak bűnügyi nyomozó szakirányán 428, míg a rendészeti igazgatási alapszak közrendvédelmi szakirányán 440 pontra volt szükségük a felvételizőknek.
A Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon 325-en kezdik meg első tanévüket. A kar egyik legnépszerűbb képzése a nemzetközi biztonság- és védelempolitika szak, ahol a tavalyinál egy ponttal több, 432 pont volt a felvételi küszöb. A honvédtiszti alapképzésben meghirdetett szakokon 282 és 332 pont között volt a határ.
A Víztudományi Karon 153 elsőéves tanul majd szeptembertől. A karon a nappali munkarendű támogatott képzéseknél továbbra is az építőmérnöki képzés a legnépszerűbb, ehhez idén 242 pontot kellett elérni, a környezetmérnöki képzésre 236, a vízügyi üzemeltetési mérnöki képzésre 234 pont volt a határ.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.


