A diákok között sok volt az összetűzés a különböző ruhadarabok miatt, a vezetőség nem tűrt tovább.
Semmiképpen sem indokolatlanul került a figyelem középpontjába az elmúlt időben a tanárhiány, és az a kérdés, hogy „ki fog holnap tanítani”. A legutolsó években, 2016 után rendkívüli módon megnőtt a tanárhiány, és a területi mintázatai is megváltoztak a korábbi mintázatokhoz képest - írja a Portfolio-n publikált tanulmányában Varga Júlia, az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója.
A tanulmány szerint nem túl rózsás a helyzet, az adatok ugyanis azt mutatják, hogy 2016 után minden településen és minden programtípusban jelentősen nőtt a pedagógushiánnyal küzdő intézmények aránya. Mint Varga Júlia fogalmaz, a korábbi lassú, hullámzó emelkedést 2016 után gyors növekedés váltotta fel.
A számok kapcsán a tanulmányban kiemelik azt is, hogy a közoktatásban dolgozók között minden évben elég magas a tartósan távollévők aránya (programtípustól függően 5-10 százalék), elsősorban azért, mivel a pedagógusok között nagyon nagy arányt képviselnek a nők, akik egy része gyermekgondozási szabadságon van. A tartósan távollévők helyettesítésére az intézményekben esetenként állandó helyettesítésre alkalmaznak pedagógusokat.
Varga Júlia kiemeli: "Az, hogy a távollévők mekkora hányadát helyettesítik az oktatási intézmények, szintén jelezheti a pedagógushiányt. 2016 után komoly mértékben csökkent minden településtípuson a helyettesítésre foglalkoztatott tanárok aránya."
2016-ban még a tartósan távol levő tanárok 82 százalékát állandó helyettesítő helyettesítette, 2017-ben viszont már csak 64, 2020-ban pedig 57 százalékukat
- olvasható a tanulmányban, amelyben még számos hangsúlyos összefüggésre is rávilágítanak.
Néhány érdekesebb ábra a "A pedagógushiány területi különbségei" című tanulmányból:



Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






