Az év eleji magas inflációs adatok miatt átrajzolódhat az állampapír-befektetések hozamversenye.

A kormány ígéretei szerint sikeres EU-s megállapodás esetén 2028 helyett már 2025-ig a diplomás átlagbér 80%-ra emelik a pedagógusok bérét. Könnyen lehet viszont, hogy az infláció miatt az emelések reálértéke ennél alacsonyabb lesz – írja az mfor.hu.
A kormány októberben jelentette be, hogy amennyiben sikerül megállapodni az Európai Unióval, már 2023. január 1-jén 20,8%-kal, 2024-ben 25%-kal, 2025-ben pedig további 29-30 százalékkal emelkedik a tanárok bére, ami így a diplomás átlagbér 80%-a lesz, azaz 777 ezer forint. Azonban az infláció most szeptemberben 20,1% volt, ráadásul nem tudni, mikor lassul a drágulás üteme, így könnyen lehet, hogy ezek a bejelentett emelések csak a tanári fizetések mostani értékének megtartására lesznek elegek. Ráadásul a beígért emelések nem a kamatos kamat elve alapján történnek majd, hanem három éven keresztül az idei év lesz a bázis. Eközben pedagógus szakszervezetek legalább 50%-os emelést kértek ahhoz, hogy érdemi bérnövekedés lehessen.
Az MNB inflációs jelentésie szerint viszont a bruttó átlagkereset az idei 16,6-16,9%-os növekedés után 2023-ban 7,5-8,6%-kal fog emelkedni, 2024-ben pedig 7,1-8,3%-kal, míg. 2025-re 7%-os növekedést jósolnak. Ez alapján a bruttó átlagbér 637 344 forintra lehet, ennél pedig jóval magasabb a taárokak beígért bruttó 777 ezer forintos átlagos bruttó fizetés. Kérdés, hogy ezt az emelési tempót valóban tudják-e majd tartani, és meghaladhatja-e a tanárok fizetése a bruttó átlafbér mértékét több mint 20%-kal.

Tavaszi szünet 2025: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Vannak családok, akik előre megtervezik az évet, mikor mennek pihenni, nyaralni és bizony ehhez azt is tudni kell, mikor lesz szünet a gyerekeknek. Nézzük, a...

Szülők, figyelem! Nagy változás jön az iskolákban nyártól: minden magyar diákot érint, nincs kivétel
Újfajta, gerinckímélő székeket lehet csak beszerezni júliustól, ettől pedig a gerincegészség javulását várják.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


