2020. július 7. kedd Apollónia

Hivatalos: még 6 ezer forintos emelést sem kap 1,76 millió magyar kisnyugdíjas


A tegnap benyújtott 2021-es költségvetés-tervezetből kiderült, pontosan mennyi plusz jövedelemre számíthatnak jövőre a nyugdíjasok. Januártól a nyugdíjasok 3 százalékos emelésre számíthatnak, és akik még 2020-ban elmennek nyugdíjba, februárban egy heti részre a 13. havi nyugdíjból, ami 2021-től lépcsőzetesen épül majd vissza. Ezen túlmenően nyugdíjprémium is lesz 2021 novemberében: mivel a gazdasági növekedést jövőre 4,8 százalékosra tervezi a kormány, így a november havi nyugdíjak negyedének 1,3 szorosát kapják majd pluszban az ellátásra jogosultak. Azonban mindennek az alapja, hogy ki, mekkora nyugdíjat kap jelenleg, ez pedig jelentős különbségeket okoz. Valaki több százezres plusz bevételre, más csak pár tízezer forintra számíthat jövőre. Kiszámoltuk, kinek mennyi lesz a jussa jövőre.

A tegnapi parlamenti ülésen Varga Mihály pénzügyminiszter átadta Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a 2021-es költségvetést. "A gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készültség fenntartásával" - mondta, és a sajtó kérdésére azt is elárulta, hogy januártól 3 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Ezen felül számíthatnak a nyugdíjasok - akik 2020-ban már nyugállományba vonultak - egy egyszeri plusz összegre, a 13. havi nyugdíj egynegyedére. Ez 2022-ben már két negyedre, 2023-ban háromnegyedre nő, és 2024-ben lesz teljes a 13. havi kifizetés, onnantól minden évben egy egész havi plusz nyugdíj érkezik februárban.

Továbbá novemberben, számíthatnak nyugdíjprémiumra is a jogosultak. Ezt azokban az években kaphatják meg a nyugdíjasok, amikor a várt gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Jövőre a kormány 4,8 százalékos GDP növekedést jósol, így 2021-ben várhatóan lesz nyugdíjprémium is. 

A kifizetésre kerülő nyugdíjprémium összegét a 2021. évre várható GDP növekedés 4,8 százalékos mértékének 3,5-tel csökkentett összege (1,3) és a jogosult személy november hónapra folyósított nyugellátásának a 25 százalékának, de legfeljebb 20.000 forintnak a szorzata adja. Vagyis a novemberi nyugdíj egynegyedét a várható növekedés, és a határként meghúzott 3,5 százalék különbözetével, jelen esetben 1,3-mal megszorozva kapjuk meg a prémium összegét. 

Végül is mennyit kapnak akkor jövőre pontosan a nyugdíjasok?

A Magyar Államkincstár (MÁK) korábban publikált adatai alapján a tavalyi évben folyósított összegeket figyelembe véve, majd 21 ezer olyan idős ember élhet az országban, akinek a nyugdíja még az 50 ezer forintot sem éri el havonta. A több mint kétmillió öregségi nyugellátásban részesülő közül mindössze 250 ezren kaptak 200 ezer forintnál magasabb összeget, miközben megjelentek a 2 millió fölötti álomnyugdíjak.

Ezek alapján az adatok alapján több mint 17 ezren lehetnek, akiknek a 3 százalékos emelés kevesebb, mint 855 forintot jelent majd. Majdnem 29 ezer számíthat 855 és 1500 forint közötti összegre, 1500 és 3000 forint közötti összegre már jóval többen: több mint 532 ezren a nagyjából 2 millió nyugdíjasból. A legtöbben, csaknem 810 ezren a fenti adatok alapján 3000 és 4500 forint közötti összeggel többre lesznek jogosultak havonta.

Közel 374 ezer nyugdíjas már 4500 és 6000 forint közötti emelésre számíthat, 220 ezren pedig és 6000-9000 közötti havi pluszt könyvelhetnek el. A jelentősebb összegeket már kevesebben tehetik zsebre: mindössze nagyjából 31 ezren kapnak 9000 és 12000 forint közötti emelést, közel 5 ezren 12-15 ezer forint között és igazán sokat, 15000-30000 forintot havi szinten csak 23 kaphatnak. Mindössze 9-en számíthatnak még 30 ezernél is többre.

A 13. havi nyugdíj összege 2021-ben

Az államkincstár adati szerint 21 ezer olyan idős ember él az országban, aki kevesebb mint 12500 forint plusz juttatásra számíthat 2021-ben, mivel a nyugdíjuk nem éri el az 50 ezer forintot havonta. Ez pedig még nem is a legkisebb összeg, hogyha nem határoznak meg minimum (és maximum) összegeket.

A MÁK által korábban közölt adatok szerint 17 777 fő számíthatna kevesebb, mint 7125 forint 13. havi nyugdíjrészletre 2021-ben, 28981-en pedig 7125 és 12500 forint közötti összeget várhatnak jövőre. 532 803-an 12500 és 25 ezer forint közti összegre számíthatnának. 809 879 fő számíthat 25 ezer és 37500 forint közötti összegre. A legtöbb nyugdíjas ebbe a kategóriába tartozik, az ő havi juttatásuk 100 000 és 149 999 forint közé esik.

37500 és 50 ezer forint közötti plusz juttatásra nagyjából 374 ezer fő számíthat mindössze, 50 ezer és 75 ezer forint közti összegre már csak 220301 fő. 31762 fő a tavalyi adatok alapján 75 és 100 ezer forint közötti összeget is várhat. Majdnem 5 ezren vannak azok, akik 400-500 ezer forint közé esik a havi járandóságuk, ők 100-125 ezer forint plusz egy heti kiegészítést kaphatnak jövő februárban. 1373 fő nyugdíja 500 ezer és 1 millió forint közti sávban mozog. Ők 125 ezer forinttól akár 250 ezer forintig terjedő összeget is kaphatnak 2021-ben.

1 és 2 millió forint közötti öregségi nyugellátást tavaly 23-an kaptak az országban, az ő számukra ez a bejelentés jövőre 250-500 ezer forint plusz összeget jelenthet. 9 fő pedig 2 millió forintnál is magasabb nyugdíjat kap: ez azt jelenti, hogy az ő 2021 februárjában kézhez kapott járandóságuk 2,5 millió forintnál is több lehet.

A 13. havi nyugdíjak 2022-ben 2023-ban és 2024-ben várható összegéről itt írtunk bővebben.

Mennyi lesz a nyugdíjprémium 2021 novemberében?

Ahogy korábban említettük, a nyugdíjprémium összegét a 2021. évre várható GDP növekedés 4,8 százalékos mértékének 3,5-tel csökkentett összege (1,3) és a jogosult személy november hónapra folyósított nyugellátásának a 25 százalékának, de legfeljebb 20.000 forintnak a szorzata adja.

Ez alapján azok a nyugdíjasok - több mint 17 ezren lehetnek - akiknek a havi járandósága a 28500 forintot vagyis a nyugdíjminimumot (az öregségi teljes nyugdíj legkisebb havi adható összegé) sem éri el. Az ő esetükben a prémium összeg 9265 forintnál is alacsonyabb lesz. Csaknem 29 ezren vannak, akik 9265 és 16250 forint közötti összegre számíthatnak, Közel 533 ezren 16250 és 32500 ezer forint közötti összeggel számolhatnának(!), azonban ha a nyugdíj negyede több lenne, mint 20 ezer forint, akkor azok a nyugdíjasok is, akik 100 ezerből gazdálkodnak, az a 374 ezer idős, aki 150-199 ezer forintból él havonta, és az csaknem 30 nyugdíjas, aki millió forint felett keres, mind 26 ezer forintot kapnak novemberben.

Fontos, hogy míg az emelés beépül a nyugdíjakba, addig a 13. havi nyugdíjak és a prémium egyszeri juttatás, az egyikre februárban, a másikra november hónapban számíthatnak a jogosultak.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Ennyit keresnek a magánklinikákon dolgozók: belestünk a hivatalos papírokba
Milliárdokat hagynak a betegek a magánklinikákon évente.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS