Számos bank július elsejétől a 2025-ös inflációnak megfelelően megemelte a számlavezetési, utalási díjait.
Mostanra biztossá vált, hogy az idei inflációs adatok alapján a magyar nyugdíjasok nyugdíjkorrekcióban részesülnek. Várhatóan idén noveremberben érkezik a pénz, ami a Pénzcentrum számításai szerint, az átlagnyugdíjból számolva 11 745 forint lesz.
A KSH a mai napon közölte a legfrissebb inflációs adatokat, amiből az is kiderült, hogy az idén vizsgált 8 hónapra számítva a nyugdíjas infláció 3,425 százalék volt, ami több mint az előzetesen prognosztizált 2,7 százalék. Ebből pedig az következik, hogy
A nyugdíjakat év elején 2,7 százalékkal emelték, a kormány úgy becsülte, ennyi lesz az éves átlagos drágulás. Csak aztán az árak elkezdtek felfele kúszni, és a most közzétett KSH adatok szerint a nyugdíjas infláció 3,425 százalékos volt az eddig mért 8 hónap átlagát tekintve.
Mindebből a gyakorlatban pedig az következik, hogy az átlagnyugdíjjal, vagyis 135 ezer forinttal számolva novemberben a nyugdíjasok 12 hónapra számolva
Az eddigi évek tapasztalatai alapján ezt a pénzt a magyar nyugdíjasok várhatóan novemberben kapják meg. Azt azonban fontos tisztázni, hogy ez az átlagnyugdíj alapján számolt szám, akinek ennél kevesebb a nyugdíja az kevesebbet, míg akinek több, az többet kap.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







