14 °C Budapest

"A világtörténelem legnagyobb lopása" - Tizenhat bank érintett

Pénzcentrum
2010. január 28. 09:31

Fokozódnak az indulatok és sokasodnak a kérdőjelek az AIG amerikai biztosítóóriás 2008. őszi megmentése körül. A kongresszusi vizsgálat során napvilágra került e-mailek azt bizonyítják, az egyébként is a közvélemény begyében lévő Goldman Sachs igencsak kivételezett helyzetben lehetett, ezért titkolták hosszú hónapokig azon bankok nevét, amelyeket a jelzáloggal fedezett értékpapírok gyors értékvesztése után az AIG helyett a "hátsó bejáraton" a Fed fizetett ki.

2010.01.26 10:54
Dagad a botrány a biztosítónál - Az e-mailek sokat elárulnak

Az AIG-nek az általa CDS-ek formájában vállalt kötelezettség értelmében 2008 novemberében 62 milliárd dollárt kellett kifizetnie a legnagyobb Wall Street-i bankoknak. Ezt végül a Fed tette meg, mintegy a “hátsó ajtón" mentve meg az érintett bankokat döntően a jelzálog-fedezetű értékpapírjaikon keletkezett veszteségek következményeitől.

Mint emlékezetes, a biztosító a világ legnagyobb biztosítótársaságaként szeptemberben került a csőd szélére, ezt követően pedig gyakorlatilag államosították. Az ügyben szerdán meghallgatta az illetékes kongresszusi bizottság a New York Fed akkori elnökét, Timothy Geithner jelenlegi pénzügyminisztert, és elődjét, Henry Paulsont.

Geithner szerint az AIG az összeomlás szélén állt, csakis állami intervencióval lehetett megelőzni a leminősítését, ami egyet jelentett volna a csőddel. Nem volt más választás az adott helyzetben, minthogy az állam álljon helyt a biztosító nevében legnagyobb partnerei, például a Goldman Sachs felé, a tárgyalások elhúzása ugyanis csak egy új pénzpiaci pánik kirobbantó oka lett volna.

Szavai nem mindenkit győztek meg: a republikánus Michael Turner képviselő szerint például a 62 milliárdos kifizetés a történelem legnagyobb lopása volt. Ebből az összegből 16 bank részesült, köztük a Goldman, a Barclays és a Société Générale, miután az AIG kifizette őket jelzálogfedezetű értékpapírjaikon keletkezett veszteségeik miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Vita van arról is, jogtalanul tartott-e vissza a New York Fed publikus információkat az azokra jogosult amerikai tőzsdefelügyelettől, a SEC-től a bankok kifizetése során. A Bloomberg által idézett vélemények szerint azért lehetett a nagy titkolózás, mert a Goldman Sachs, az ügy legnagyobb kedvezményezettje a közvélemény szemében egyébként is a kormány kegyeltjének számított.

A New York Fed egyik alkalmazottjának 2008. december 4-ei levele szerint az AIG által biztosított értékpapírok nevét sem akarták nyilvánosságra hozni egy ideig, mert kiderült volna, a Goldman Sachs és néhány külföldi bank a kifizetés legnagyobb kedvezményezettje. A bankok nevét végül csak tavaly márciusban hozták nyilvánosságra.

Tovább fokozza az indulatokat, hogy az ingatlannal fedezett értékpapírokért cserébe jóval piaci árfolyamuk fölött, névértéken kaptak kártérítést a bankok az AIG-től, ami ugyancsak nehezen volt indokolható.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 29. 08:59
Az MNB adatai alapján 2025. IV. negyedévében is tovább zajlott az ingatlanok drágulása. Országosan e...
Holdblog  |  2026. április 29. 08:16
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak...
MEDIA1  |  2026. április 29. 00:23
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azokn...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?