13 °C Budapest

Egyre erősebb betétvédelem, stabil magyar pénzügyi rendszer

Pénzcentrum
2007. május 18. 12:55

Az Európai Unió követelményeivel összhangban az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 6 millió forintig védi a betéteket. A védelem pénzügyi alapja 2006 során tovább erősödött, ugyanis év végére, 10 százalékos növekedés révén, elérte a 63 milliárd forintot az OBA mérlegfőösszege.

2006-ban az OBA eredménye 5,4 milliárd forintot tett ki. A védelem összeghatára 6 millió forint betétesenként, a 10 százalékos önrész figyelembe vételével. A biztosítás már nem csupán a hagyományos betéti konstrukciókra terjed ki, hanem a 2003 után vásárolt hitelintézeti kötvényekre, illetve letéti jegyekre is.

Dr. Székács Péter, az OBA ügyvezető igazgatója szerint a 2006-os évvel nyugodt, kiegyensúlyozott évet zárt az OBA. Nem volt tapasztalható semmilyen probléma, kártalanítási kifizetés nem történt, ez a pénzügyi rendszer stabilitására utal. Utoljára egyébként 2000-ben történt kifizetés, a Rákóczi hitelszövetkezet, egy kis intézmény esetében, ekkor 375 millió forintot tett ki a kifizetés értéke, vagyis az ügyvezető igazgató véleménye szerint nem volt jelentős mértékű. Mindez arra vezethető vissza, hogy a hazai pénzügyi intézmények, valamint azok vezetése, menedzsmentje nagy átalakuláson mentek keresztül, és stabilnak tekinthető a magyar pénzügyi rendszer.

A 2006-os év során a bankbetétek fedezettségi mutatója változatlan maradt, ugyanígy a díjstruktúra sem változott, az átlagos díjmérték továbbra is 2 bázispont (vagyis 10 000 betétes esetén 2 forint a biztosítás díja). Az OBA mérlegében, a sajátos tevékenységre visszavezethetően forrás oldalon szinte teljes egészében a saját tőke áll, mellyel szemben 97 százalékban likvid eszközök állnak.

A 2005-ös évhez képest 10 százalékkal emelkedett és összességében 1,7 milliárd forintot tett ki a befizetett biztosítási díj összege. A bevételek növekedésében meghatározó összeggel bírt az állampapír-befektetésekből származó bevétel, amely 2006 során 4,5 milliárd forintot tett ki.

Dr. Székács Péter elmondta, hogy a díjfizetési rendszer átgondolása továbbra is napirenden van, de csupán majd akkor várható módosítás, ha az unió is változtat, mivel az Európai Unió egyelőre nem képes mindenkire egységes iránymutatást adni. Várhatóan 2 - 2,5 év múlva már megvalósulhat valamilyen változtatás.

Az eredmények ismertetése mellett a mai sajtótájékoztatón bejelentésre került, hogy az OBA, valamint a francia betétbiztosítási alap (Fonds de Garantie des Depots, FGD) különleges, európai szinten egyedülálló megállapodást írt alá. Dr. Székács Péter elmondta, hogy a szokásos elemeken túl ez a megállapodás konkrét kötelezettségvállalásokat is tartalmaz. A megállapodás két lényeges feladatot irányoz elő, egyrészt információcserét a két intézmény részéről, másrészt banki csőd esetén a szervezetek együttműködését.

Lényegében tehát ez azt jelenti, hogy Magyarországon az OBA látja el a francia hitelintézetek fióktelepjeinek csődje esetén a kártalanítás technikai részét, illetve ugyanez vonatkozik a hazai bankok majdan megnyitott fióktelepeire Franciaországban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Dr. Székács Péter szerint ugyan vannak olyan termékek, amelyekben eltérések tapasztalhatóak a magyar, valamint a francia piacon. Charles Cornut, az FGD igazgatótanácsának elnöke kiemelte, hogy kevés különbség tapasztalható Franciaország és Magyarország között a védett és nem védett betétek között. Franciaországban minden bankbetétet minden formában védenek, de természetesen vannak kivételek, bizonyos betéteseket kizárnak ilyen például az állam, a biztosítótársaságok. Devizában csak azokat a betéteket kártalanítják, amelyek európai tagállam devizájában denomináltak. Ezzel szemben Magyarországon bármely OECD-tagállam devizájában denominált kötvény kártalanításra kerülhet, tudtuk meg Dr. Fekete-Győr Andrástól, az OBA ügyvezető igazgatójának helyettesétől.

Míg nálunk a kártalanítás határa 6 millió forint, addig Franciaországban betétbiztosítási határ 70 ezer euró. Ez magasnak számít uniós szinten, csupán Olaszország és Norvégia van még efelett kicsivel, illetve bizonyos esetekben még Németország is. A plafon Franciaországban 1999 óta változatlan, a betétesek 92-95 százalékát lehet ezzel a határral kártalanítani.

A tavalyi év során Franciaországban sem volt kártalanítás, mivel Charles Cornut elmondása szerint a francia pénzügyi rendszer rendkívül stabil.

Magyarországon Dr. Fekete-Győr András elmondása alapján a teljes bankrendszeri megtakarítási állománynak 81 százalékát teszi ki a biztosított betét. A mindenkori kártalanítási kötelezettség, amely az OBA részéről áll fenn a betétesek felé, a teljes megtakarítási állományon belül 55,1 százalék. A hazai díjstruktúra lineáris, azaz nem kockázat alapú, de sávosan változó az egyes betétosztályok után. 1 millió forint alatt 5 bázispont, 1 és 6 millió forint között 3 bázispont, 6 millió forint felett pedig 0,5 bázispont.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?