Mire figyelj a befektetési alap kiválasztásánál?

Pénzcentrum
2006. október 26. 15:00

A legtöbb befektető elsősorban a múltbeli hozamok alakulását tanulmányozva teszi le voksát egy-egy befektetési alap mellett, ennél azonban ideális esetben jóval komplexebb döntéshozatali folyamat eredményeképpen kellene választani. A következőkben kitérünk néhány sarkalatos pontra és neves szakértők véleményét is idézve igyekszünk meggyőzni Olvasóinkat, hogy a szépen elkészített grafikonok önmagukban nem mutatnak meg mindent!



Addig a legtöbben eljutnak, hogy megértik, a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőre nézve (ez ugyanis szerepel a legtöbb hirdetményben), ezen a ponton azonban tanácstalanná válnak, a többi érdekes adatra ugyanis egy kicsit vadászni kell.

Indexkövető vagy aktívan menedzselt alap?

Ezzel a kérdéssel korábban, alábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk, így most csak rövid összefoglalást adunk a területről.

Befektetési alapba fektetnél? - Érdekes eredmények láttak napvilágot...

Az indexkövető alapok általában alacsonyabb költségű alternatívát jelentenek, elsősorban kisbefektetőknek, mivel az aktívan menedzselt alapok mögött (kedvező esetben) képzett szakembergárda és kidolgozott befektetési stratégia áll, melynek természetesen ára van.

A fentiekből adódóan egy aktívan menedzselt alap esetében a menedzser szakértelme, a vállalat és a befektetési filozófia mellé tesszük le a voksunkat. A döntés meghozatalát segítik a negyedéves összefoglalók, melyek általában magyarázattal szolgálnak az alap teljesítményéről és tartalmaznak egy "menedzsment-kommentár" részt is.

A leglényegesebb, hogy minden esetben győződjünk meg róla, az alapot konzisztensen menedzselik és a kitűzött stratégiát követik.

Figyelj a költségekre!

Számos kutatás igazolta már, hogy az alapok jövőbeli teljesítményére a múltbeli árfolyam-alakulásnál sokkal jobb magyarázatot adnak a kapcsolódó költségek, melyek kedvezőtlen esetben a hozam nagy részét felemészthetik.

Több tanulmány szerint is igaz, hogy hosszabb távon az alacsonyabb költséggel járó alapok jobban teljesítenek, mint költségesebb társaik.

Tisztában kell lenni a kockázattal!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Kockázat nélkül nincs hozam" - szokás mondani, nem árt azonban ezen a gyakorlatban is elgondolkodni. Hiába találunk egy több éve kiemelkedően teljesítő befektetési alapot, mérlegelni kell, hogy a szép hozam miből is jött össze.

A befektetők többsége nem egyszerűen kiemelkedő, sokkal inkább konzisztens teljesítményre vágyik. A kockázat megítélésekor hasznos lehet az egy jegyre jutó nettó eszközérték grafikonok tanulmányozása, majd a volatilitás összevetése az azonos kategóriába tartozó más alapokkal. Külföldön erre már külön honlapok állnak a tudatos befektetők rendelkezésére, nehogy belenyúljanak a legforróbb és kiemelten kockázatos alapokba.

Ne legyen sok átfedés!

Amennyiben ugyanabban az eszközosztályban több alapba fektettünk, fennállhat annak a veszélye, hogy jól diverzifikáltnak érezzük a portfoliónkat, holott a valóságban előfordulhat duplikáció. (Könnyen lehet, hogy két különböző részvényalapban is előfordulnak ugyanazon papírok.)

A túlzott diverzifikáció oda vezethet, hogy az index teljesítményét közelítő hozamot érünk el, csak éppen jóval magasabb költséggel, mintha indexkövető alapba fektettünk volna. Jim Peterson a Schwab Center for Investment Research alelnöke szerint adott eszközosztályban nem érdemes háromféle alapnál többet tartani, összességében pedig a 10-12 fajta befektetési jegynél magasabb szám esetén már okkal gondolkodhatunk a túlzott diverzifikáción.

Stratégia-váltás? - Át kell gondolni...

Előfordulhat, hogy egy alap egyszercsak elkezd új területeken is befektetni (pl. egy részvényalap új szektorok felé nyit), így könnyen lehet, hogy az újonnan kialakult portfolió már nem tükrözi korábbi elvárásainkat.

Minden döntésnél figyelembe kell vennünk, hogy portfoliónk elemeinek olyan jól kell együttműködniük, mintha egy profi focicsapatról lenne szó: a nagyobb vállalatok papírjaira koncentráló részvényalapot például tökéletesen kiegészíti a kisebb, növekedés-orientált cégekbe fektető alap, amint azonban az egyik elmozdul az eredeti stratégiájától, el kell gondolkodni, érdemes-e továbbra is tartanunk.

Russ Kinnel a Morningstar Inc. elemzője szerint a stratégiában bekövetkező éles változást riasztó jelként kell felfogni, ez ugyanis azt mutatja, hogy az alap kezelői nem igazán bíztak az eredetileg lefektetett stratégia sikerében.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2023. május 30. 17:59
Születésnapi gondolatok a magazin szerkesztőitől. Az elmúlt egy évben tíz írás készült, ebből hat a...
Holdblog  |  2023. május 30. 16:54
A vállalatoknak és az országoknak akkor sem szabad túlköltekezni, ha épp profitot termelnek hangzott...
MEDIA1  |  2023. május 30. 16:50
A Nemzeti Filmintézet (NFI) három alkalommal is visszautasította Buda Flóra Anna 27 című animációs f...
Kiszámoló  |  2023. május 30. 10:05
Hitelügyintézős Gáborunk ígéretéhez híven folytatja az előző írását, most a vállalkozói hitelek bírá...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. május 30. kedd
Janka, Zsanett
22. hét
Május 30.
Nemzetközi tejnap
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?