10 °C Budapest

Csökkentették Orbán Viktor fizetését: ennyit keres most a miniszterelnök

2020. június 4. 09:32 1 perc

Kevesebb pénzt visz haza Orbán Viktor március óta. Kiderült, hogy egy jogszabály-módosítás áll a háttérben.

Lecsökkent Orbán Viktor fizetése, az erről szóló kormányzati dokumentumot a Blikk szúrta ki. Ebben az áll, hogy márciustól 50 forinttal kevesebb fizetést kap a miniszterelnök: míg korábban bruttó 1 millió 507 ezer 400 forintot keresett Orbán Viktor, immár csak 1 millió 507 ezer 350 forintot utalnak neki.

A fizetéscsökkenést megerősítette a lapnak a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan is: mint mondta, a miniszterelnök fizetése lényegében nem változott, technikai jogszabály-módosítás történt a kerekítés számításában. A kormánytagok jogállásáról szóló törvény tíz éve változatlanul a köztisztviselői illetményalap 39-szeresében állapítja meg a miniszterelnöki illetményt, a köztisztviselői illetményalap pedig 2008 óta 38 650 forint, ami egész pontosan 1 millió 507 ezer 350 forint, vagyis az új illetmény lett a pontos.

A lap kiemeli, hogy eddig is Orbán Viktor volt a legrosszabbul kereső kormánytag, két éve már a miniszteri fizetések is meghaladják az övét, az év elején pedig az államtitkárok fizetése is 1 millió 750 ezerre emelkedett.

Fotó: Orbán Viktor Facebook

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 11:31