A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
Óriási növekedést mutat a mesteremberek keresete 2020 óta, sőt néhány szakmában meg is duplázódott a jövedelmük. Az alkalmazott szakmunkások keresete ezzel szemben reálértékben is csökkent, és végképp leszakadt a mesterekétől - derül ki a JóSzaki közleményéből. Örömteli ugyanakkor, hogy elindult a vidéki szakik munkadíjának felzárkózása, keresetük gyorsabban nő, mint a „pestieké”. De hogyan változott az Ön jövedelme, és jobban keres-e, mint egy mester vagy egy szakmunkás?
Klímások, kőművesek, szobafestők. Csupa olyan szakma, ahol a mesterek nettó jövedelme több mint megduplázódott 2020, azaz a Covid óta – derül ki a legújabb jövedelmi felméréséből. Azt azért tegyük gyorsan hozzá, ezek a nominális adatok, reál értelemben, azaz az inflációval csökkentve a növekedés ennél nagyjából 45 százalékkal kisebb. A többi szakma vállalkozói sem panaszkodhatnak, a jövedelmek növekedése jellemzően náluk is meghaladja a 70 százalékot, és a nagy átlagé is 83 – reál értelemben tehát 36 – százalék.
Az összehasonlításból az is látszik, hogy a vállalkozóként dolgozó mesterekhez viszonyítva, nem jártak ilyen jól a beosztottként dolgozó szakmunkások. Az ő jövedelmük csupán 9 százalékkal nőtt, tehát összességében komoly reálkereset-csökkenést szenvedtek el. Közöttük is vannak azonban olyanok, akiknek a jövedelemnövekedése meghaladta az országos nettó átlagkereset 38 százalékos növekedési ütemét, ilyenek a szobafestők, a gipszkartonosok és a kőművesek.
Mindez értelemszerűen azt jelenti, hogy az önálló szakik és a szakmunkások jövedelme közötti olló messze szétnyílt az utóbbi időben. 2020-ban a vállalkozó mester az 1,4-szeresét kereste a mellette dolgozó szakmunkásnak, ugyanez az arány mostanra 2,4-szeresre nőtt – derül ki at adatokból.
„Ha valaki most vágna építkezésbe vagy lakásfelújításba, arra ne számítson, hogy idén érdemben csökkennek a szakik munkadíjai. Az biztos, hogy ma könnyebben és gyorsabban lehet mestert találni, mint akár fél évvel ezelőtt. Ez érdemben javítja a munkálatok hatékonyságát, de a munkadíjak komoly csökkenésével nem érdemes számolni” – mondja Pfenninberger Ádám, a JóSzaki igazgatója.
A várakozásokkal ellentétben a szakijövedelmek nem Budapesten, illetve a központi régióban emelkedtek a leginkább. Bár a Covid után ugyan az agglomerációban ugrott meg az építkezések száma, Budapest pedig lényegében az ország egyetlen régiója, ahol nem csökkentek a lakásárak, ennek ellenére a szakik munkadíja nem itt, hanem az Észak- és Dél-Alföld régióban emelkedett a legnagyobb ütemben (1,99, illetve 1,87-szeresére). Budapesten ezzel szemben „csak” 1,53-szoros a növekedés.
A jelenség mögött valószínűleg az áll, hogy a mesterek mobilitása megugrott. A fejlett és a hátrányos régiók közötti munkadíj-különbségek 2020-ra annyira megnőttek, hogy egyre jobban megérte vidékről mestereket ingáztatni vagy elszállásolni hétközben a Központi Régióban vagy a megyeszékhelyeken. Ehhez járult hozzá a külföldi munkavállalás gyakorivá válása is, hiszen azoknak is világossá váltak a mobilitás anyagi előnyei, akik nem akartak külföldre menni, de némi országjárást mégiscsak bevállaltak
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondja erről az igazgatója. Szerinte ebből a helyzetből egyfajta bérfelzárkózási folyamat rajzolódott ki, ami nagyon ráfért már a vidéki mesterekre és szakmunkásokra egyaránt.
Ami a nettó nominális jövedelmeket illeti; a mesterek keresete mára a legtöbb szakmában elérte, vagy megközelítette a havi 1 millió forintot. Nettó 1 millió forint felett keresnek a klímaszerelők, szobafestők, ácsok, lakatosok és kőművesek, és csak kicsivel marad 1 millió alatt a villanyszerelők, illetve a burkoló mesterek nettó jövedelme. Az alkalmazott szakmunkások közül a legjobban a klímaszerelők, illetve a kőművesek keresnek, hiszen több mint 500 ezer forintot visznek haza, 450 és 500 ezer közötti nettó jövedelme van a szobafestőknek, a burkolóknak és az ácsoknak, ezalatti tartományban csak a kertészetben, illetve a takarításban dolgozó szakmunkások jövedelme ragadt.
A felméréséből az is látszik, hogy a Covid óta nemcsak a home office, hanem a home made is hódít. „A komoly képesítést és szakértelmet nem feltétlenül igénylő szakmákban, tehát amit a házak, lakások tulajdonosai, vagy kisebb kalákázó társaságok is el tudnak végezni, a szakikeresetek kisebb mértékben emelkedtek. Példa erre a takarítók (3 év alatt 40%-kal emelkedett 556.000Ft-ra), a kertészek (36%kal 707.000-re), vagy a gipszkartonosok (60 százalékkal 886.000-re) jövedelme, esetükben messze a halmozott infláció alatti volt a bérnövekedés” – mondja a JóSzaki igazgatója.
Felmérést készít a Pénzcentrum!
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája