0 °C Budapest
Elképesztő pénzeket zsebelnek be az állami vezetők: havi 5 millió az alsó határ az elitklubba

Elképesztő pénzeket zsebelnek be az állami vezetők: havi 5 millió az alsó határ az elitklubba

2023. december 20. 10:33 3 perc

Elképesztő összeg üti a markát a munkájáért Palkovics Lászlónak, aki volt innovációs és technológiai tárcavezetőként havi több mint bruttó 8 millió forintért húzza az igát. Ezzel messze lekörözi volt főnökét, Orbán Viktort is, aki csupán 6,5 millió forintnak örülhet havonta.

Havonta nagyjából bruttó 8 millió forintot keres két állami cég vezetőjeként Palkovics László, egykori innovációs és technológiai miniszter - közölte a 24.hu a saját adatgyűjtése alapján. Eszerint az egykori tárcavezető havi 5 milliót kap az állami N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként, január óta pedig 2,750 millió forintot keres a szintén állami projektcég, a Autóipari Próbapálya Zala Kft.-nél, ahol ügyvezetői pozíciót tölt be. Ezzel maga mögé utasítja Orbán Viktort, akinek a fizetése ugyan jövőre bruttó 859 ezer forinttal emelkedik, ám Palkovicshoz képest csak "szerény" 6,5 millió forintnak örülhet a havi munkájáért.

A 24.hu megjegyzi a volt innovációs és technológiai miniszter könnyen lehet, hogy 8 milliónál is többet keres havonta, hiszen a győri Széchenyi István Egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöki posztját is ő tölti be, és az alapítvány mellett létrehozott vagyonkezelő holdingot is ő vezeti, ám azt nem lehet tudni, hogy ezek után kap-e fizetést. Emellett Palkovics a tavaly novemberben lemondó miniszter az elnöke a Rába Járműipari Holding Nyrt. felügyelőbizottságának is, viszont itt csak 2022-es adatok állnak rendelkezésre: abban évben 700 ezres fizetés járt a pozícióhoz.

Pontos összeget így lehetetlen mondani, de a volt miniszter nagyjából havi bruttó tízmillió forintra tehet szert az állami cégek jóvoltából, de záró miniszteri vagyonnyilatkozatában még egy havi 900 ezer forintos kutatóprofesszori cím is szerepelt - írja a lap.

A portál szerint ugyanakkor hogy a védelmi ipar jól fizet, azt nem csak Palkovics példája támasztja alá, ugyanis Trembeczki László is legalább 7,8 millió forintot keres, mivel négy, a honvédelmi tárca alá tartozó cégnek is ő a vezérigazgatója. A HMEI Zrt.-ben emellett igazgatósági tagként is kap 600 ezer forintot havonta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A portál listáján természetesen további nevek és összegek is szerepelnek, ezek  tételesen a következők:

  • Bíró Péter, a Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatója 5 millió forintot visz haza havonta;
  • Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. feje havi 4,9 milliót keres;
  • Kisgergely Kornél, az Eximbank vezére havi 4,8 millió forintért dolgozik;
  • Bártfai-Mager Andrea, az állami vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 5 milliót visz haza;
  • Süli János, a paksi bővítést felügyelő szintén 5 milliót kap havonta;
  • Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is az 5 milliós bérűek táborát gyarapítja;

De ott van az öttmilliósok sorában Csák János kulturális és innovációs miniszter is. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57