A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2026 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 609 ezer fő volt Magyarországon.
Az Országgyűlés által a napokban elfogadott adatvédelmi "salátatörvény" módosította a Munka törvénykönyvét is, az új szabályok pontosan meghatározzák, hogy a munkáltatók milyen feltételek mellett kezelhetik a munkavállalók erkölcsi bizonyítványát, azaz különleges adatnak minősülő bűnügyi személyes adatát.
Az Országgyűlés által a napokban elfogadott adatvédelmi "salátatörvény" módosította a Munka törvénykönyvét is, az új szabályok pontosan meghatározzák, hogy a munkáltatók milyen feltételek mellett kezelhetik a munkavállalók erkölcsi bizonyítványát, azaz különleges adatnak minősülő bűnügyi személyes adatát. Ezzel kapcsolatban Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai PwC Legal szakértő ügyvédje a közleményben kifejti: egyes munkáltatók szinte valamennyi munkakör esetén az alkalmazás általános előfeltételének tekintették a feddhetetlenséget igazoló erkölcsi bizonyítvány csatolását, amelynek eredeti példánya vagy másolata bekerült a munkavállaló személyügyi aktájába.
A munkaviszony megszűnése után pedig olykor még éveken át őrizték a dokumentumot annak ellenére, hogy az adatvédelmi hatóság értelmező állásfoglalásaiban már korábban is hatvan napban korlátozta az őrzési időtartamot. Arra is van gyakorlat, hogy két-három évente bekérték az erkölcsi bizonyítványt. Az új munkajogi normák hatályba lépését követően az erkölcsi bizonyítványt kérő munkáltatóknak előzetesen meg kell határozniuk, hogy az abban található adatok mely munkakörök esetén zárhatják ki a foglalkoztatást. Csak olyan munkaköröket sorolhatnak ide, ahol törvény által védett titok, törvényben meghatározott munkáltatói érdek (például lőfegyverek használata) vagy a munkáltató jelentős vagyoni érdeke sérülne, ha az erkölcsi bizonyítványban szereplő adat ismeretének hiányában kerülne sor a foglalkoztatásra.
A munkáltatók jelentős része csak akkor kérhet erkölcsi bizonyítványt a jövőben, ha belső szabályzata pontosan felsorolja a jogszabályi feltételeknek megfelelő munkaköröket. A jelentős vagyoni érdek sérelmének bemutatására érdekmérlegelési tesztet kell készíteni, az érintett pályázók, munkavállalók számára pedig tájékoztatót, amelyet az erkölcsi bizonyítvány bemutatását megelőzően átadnak nekik.
A termelő cégek esetén a gyakorlatban mindez ahhoz vezet majd, hogy az erkölcsi bizonyítványokat csak azoknál a munkavállalóknál tekintheti meg a munkáltató, akik pénzkezeléssel foglalkoznak, utalványozási, szerződéskötési vagy aláírási joggal rendelkeznek, vagy rendszeresen nagy értékű vagyontárgyakat kezelnek, esetleg olyan jogosultsággal férnek hozzá a kulcs informatikai rendszerekhez, amelynek a visszaélésszerű gyakorlása a munkáltató jelentős vagyoni érdeksérelmével járna.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Önmagában az, hogy a munkavállaló nagy értékű gépeken dolgozik vagy az általa használt munkaeszköz jelentős értéket képvisel, a jövőben nem lesz elégséges indok ahhoz, hogy a munkáltató erkölcsi bizonyítvány beszerzésére kötelezze. A hatósági állásfoglalás arra is utal, hogy a munkáltatók a jövőben nem készíthetnek másolatot az erkölcsi bizonyítványról, illetve azt sem papíralapú, sem elektronikus dokumentumként nem tárolhatják rendszereikben. A munkáltatók kizárólag arra jogosultak, hogy az erkölcsi bizonyítvány adatait tanulmányozzák - ez azonban önmagában is adatkezelést valósít meg, tehát fontos, hogy a munkavállalóknak szóló adatkezelési tájékoztató továbbra is utaljon erre.
Mivel az új jogszabályt a kihirdetést követően tizenöt nap elteltével alkalmazni kell, a munkáltatóknak a korábban beszerzett erkölcsi bizonyítványokat meg kell semmisíteniük, új erkölcsi bizonyítványt pedig csak akkor kérhetnek be, ha a feltételeknek megfelelő dokumentumok már elkészültek - ismerteti a PwC.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






