A Gazdagréti Uszoda nyugdíjas takarítót keres bruttó 2 200 forintos órabérrel, ami nyugdíj melletti adózás mellett akár havi 330 ezer forintos nettó keresetet is jelenthet.
Majka (36) eredeti szakmája szerint épületvillamosság-, tehát villanyszerelő, így elég jól járt, hogy annak idején beköltözött a villába. Ahelyett, hogy tízezrekből tengődne, most milliókat kaszál. Annak jártunk utána, mennyit keres egy villanyszerelő.
Majka nemcsak sikeres zenész, de jól megy műsorvezetői karrierje is. Mindkét nagy kereskedelmi adót megjárta már szerepléseivel és műsoraival. 2014-ben például 47 millió forintot keresett. Az eheti BEST Magazin tanúsága szerint Majoros Péter (Majka) eredeti szakmája villanyszerelő illetve ért a számítógépes adatrögzítéshez is.
Egyébként, mint minden szakmunkásból és építőipari dolgozóból, a villanyszerelőkből is hiány van Magyarországon. Megközelítőleg 270 ezren dolgoznak itthon az építőiparban, de ennél jóval több szakemberre lenne szükség.
Közel 20-25 ezer szakmunkás dolgozik külföldön. Ezen nem csodálkozunk, hiszen például Angliában az itthoni fizetés négyszeresét is meg lehet keresni.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







