Közel három éve nyitott meg tiszafüredi Mariska Étteremben, ami október 1-jén bezár.
Gyerekkori álma volt az étterem mégis be kell most zárnia Mészáros Árpád Zsoltnak. A ház lakói, amelynek az első szintjén az IMÁZS nevű hely található, szavaztak: az Budapesti Operettszínház sztárjának mennie kell.
Természetesen nem a rosszindulat vezeti a Hajós utca 16-18. számú ház lakóit, hanem azt nem tudják tovább elnézni, hogy a színész az étterem megnyitása óta még nem fizette be az általa szerződésben is ígért 12 millió forintot.
Részben ebből az összegből újulna meg a homlokzat, ami jelenleg kevésbé szép ékköve a 6. kerületi belvárosnak. MÁZS (a színész monogramja) tavaly novemberben a Blikknek lelkesen mesélt arról, hogy gyermekkori álma vált valóra az étteremmel, hiszen vendéglátós családból származik. Az üzletbe nagyfia is besegített, de ez az álom foszlott szerte szerda este, amikor a társasházban élők a MÁZS adóssága miatt összehívott közgyűlésen arról született döntés, hogy visszavonják az étterem működéséhez adott társasházi engedélyeket, egyúttal az önkormányzathoz fordulnak, hogy zárassák be az üzletet.
Nem kell búslakodnia azonban az olvasóinkank. Egy hellyel ugyan kevesebb, de a legjobb magyar éttermek még mindigvárják az éhes vendégeket. Hol vacsorázzunk? A dontésben egy újabb toplista segít. A 20 helyszínt tartalmazó összesítés
szerint az első hazai Michelin-csillag tulajdonosa, vagyis a Costes a
főváros és egyben az ország legkedveltebb vendéglője. Akad azonban
vidéki vendéglátó is szép számmal a legjobbak között.
A Dining Guide idén is elkészítette a "Toplista Gasztronómia 2013" c. kiadványát, melyben többek között összesítették a legjobb hazai csúcséttermeket is. A top 20-as listára, mely az "Év Étterme 2012" szvazás eredményét tükrözi ezúttal is főként budapesti éttermek kerültek fel, idén azonban már a vidék is egyre inkább képviselteti magát a legjobbak között. A 20 legkiválóbb étterem közül 5 a főváros zajától (Székesfehérvár, Balatonszemes, Debrecen, Encs, Békéscsaba) távol található.

Bár a magazin összehasonlítása vélhetően szubjektív alapokon nyugszik, sokatmondó azonban, hogy a képzeletbeli dobogó első, illetve második fokára is egy-egy Michelin-csillagos étterem - a Ráday utcai Costes, valamint a Gerbeaud-ház büszkesége, az Onyx - állhatott fel. Ráadásul a szaklap szerkesztői szerint a verseny is egyre élesebb, amit jól jelez, hogy a top 20-ba került éttermek közül a Brill 13,5 pontot kapott, korábban pedig már 12,5 ponttal "be lehetett jutni" az élbolyba.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kedvence tehát mindenkinek más, s ez a lista is szubjektív, mindenképp üdítő ugyanakkor, hogy egyre több igazán remek étterem van szerte az országban. Korábban ugyanis - akár alig néhány évvel ezelőtt - már az is élmény számba ment, ha árérték arányban nem lehetett panasz egy-egy vendéglátóegységre. Úgy tűnik azonban, egyre inkább igény van a magasabb gasztronómiai kultúrát, s a minőségi szolgáltatást nyújtó intézményekre. Ez pedig sokat javíthat a hazai turizmus állapotán is.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Nagy változás jön a ChatGPT-n – ilyen okos még sosem volt
- GFM: térképes boltszűrő funkcióval bővült az árfigyelő rendszer
- Rejtélyes bűneset történt Svájcban
- Agresszív férfi tombolt egy szlovákiai választóhelyiségben
- Vlagyimir Putyin: Oroszország újjáépíti az elfoglalt ukrán területeket
- Szlovákia: lesz, ahol legalább 40 perccel tovább fog tartani a szavazás
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


