Hét órai üzletnyitással megkezdődött és a szerda esti zárásig tart a Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! elnevezésű országos karácsony előtti élelmiszer-gyűjtési akciója - mondta Romhányi Tamás, a szervezet kommunikációs vezetője.
A SPAR-csoport 156 üzletében immár 16. alkalommal szerveznek karitatív gyűjtést, amelyben a Máltai Szeretetszolgálat több mint ezer önkéntese, köztük minden eddiginél több diák szólítja meg a vásárlókat azzal, hogy ha tehetik, vegyenek némi tartós élelmiszert a rászorulóknak is.
A szervezők elsősorban lisztet, tésztát, olajat, cukrot, konzerveket és édességet várnak, de hasznos ajándék lehet bármilyen olyan élelmiszer, amely karácsonyig eltartható. Az adományokat a pénztárak mögött felállított máltai pultoknál lehet leadni. Az összegyűjtött adományokat folyamatosan elszállítják az üzletekből.
A három évvel ezelőtti akció 150 ezer, tavaly pedig több mint 160 ezer kilogramm tartós élelmiszert eredményezett a hatnapos gyűjtés. A tavalyi adományokból több mint 35 és fél ezer, egyenként 4 ezer forint értékű ajándékcsomag készült.
Az adományokat még karácsony előtt kiosztja a Máltai Szeretetszolgálat, a csomagokat a karitatív szervezettől segítséget kérő emberek, rászoruló családok, idősek, fogyatékkal élők, nagycsaládosok, valamint a szervezet intézményeinek lakói kapják.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Állatorvosi rendelőből skálázható kkv – így épült fel a Petlegio tőkevonzó modellje
Nándorfi Zoltánt, a Petlegio vezetőjét és Bánfi Zoltánt, az MKIK Tőkealap-kezelő vezérigazgatóját kérdeztük.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.







