20 °C Budapest

Greenspan: jó formában az amerikai gazdaság, relatív alacsony még a kamatszint

Pénzcentrum
2005. február 17. 12:25

Alan Greenspan, a Federal Reserve elnöke tegnap az amerikai Szenátus Bankbizottsága előtt mondott félévértékelő beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok gazdasága kedvező feltételekkel lépett a 2005-ös évbe, és a gazdasági fellendülés egészséges ütemben folytatódhat idén is. A piacok által kiemelten figyelt beszédből tegnap kimaradt a kamatemelés eddigi szokásos jelzője: fokozatos, mérsékelt. Sőt Greenspan kijelentette, a Fed funds rate reál értelemben továbbra is "viszonylag alacsony szinten van". A Fed az elmúlt több mint fél évben minden ülésén 25-25 bp-tal emelte irányadó rátáját, melynek mértéke jelenleg 2.5%.

A dollár a várható további kamatemelések ellenére gyengült az euróval szemben, jelenleg már ismét az 1.30 feletti tartományban mozog (1.3050-1.3060 USD/EUR). Ennek oka feltehetően az, hogy a Greenspan által mondottak széles körben ismert folyamatok voltak, azonban fontos az, hogy ezeket Greenspan is megerősítette. A kiemelt figyelemmel követett beszédtől talán "erősebb üzenetet" vártak a szereplők.


A Fed elnöke szerint az amerikai gazdaság jó formában van, és kedvező körülmények között lépett a 2005-ös esztendőbe. Az infláció, illetve az inflációs várakozások is kordában tarthatók. Greenspan szerint a tavaly júniusban megkezdett kamatemelési sorozat folytatódhat, ugyanakkor elengedhetetlenül fontos a költségvetési fegyelem az amerikai kormányzat részéről a folyamatok kedvező mederben tartása érdekében.

A bizottságnak készített Fed-jelentés emelte a 2005-re vonatkozó eddigi gazdasági növekedési prognózisát: eddig a negyedéves növekedések átlagát a 3.5-4%-os sávba várta a Fed, melyet most 3.75-4%-os sávra módosított. A volatilis élelmiszerek és energiaárak nélküli infláció (magárindex) valószínűleg csak mérsékelt ütemben, a tavalyi 1.5%-ról 1.75%-ra nőhet idén, azaz visszafogottabb ütemben, mint a korábbi előrejelzésben szereplő idei 2%-ra való emelkedés.

A piaci várakozások szerint a Fed a tavaly júniusban megkezdett kamatemelési sorozatát a következő kamatmeghatározó üléseken is folytathatja, és a Fed funds rate célértékét valahol a 3-5% közötti sávba emelheti, olyan szintre ami semleges a gazdasági folyamatok szempontjából, azaz nem gerjeszti az inflációt, ugyanakkor a gazdasági növekedési ütem lassulását sem eredményezi.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19