14 °C Budapest

Továbbra is óvatos hűtést céloz a kínai kormány

Pénzcentrum
2004. december 15. 10:56

A kínai kormány jövőre 8 százalékos GDP-növekedést céloz meg, az idei várhatóan 9% feletti növekedési ütemhez, illetve a tavalyi 9.1%-os tényadathoz képest - közölte egy magasrangú kínai illetékes a Reuters hírügynökséggel. A kínai kormány hivatalosan már évek óta 7 százalék körüli GDP-növekedési célt fogalmaz meg, melyet rendre túllépett, így azok hitelessége erősen korlátozott volt. A kínai kabinet már közel egy éve számos intézkedéssel (pl. bankok tartalékrátájának emelése, bizonyos építési beruházások megtiltása, stb.) azt kívánja elérni, hogy a gazdaság növekedési üteme fokozatosan mérséklődjön (soft landig).


A kínai gazdaság idén az első félévben 9.7%-kal, az első három negyedévben már "csak" 9.1%-kal nőtt, azaz a növekedési dinamikában felfedezhető az enyhe mértékű lassulás. A kormány az év elején még 7.2 százalékos hivatalos prognózissal rendelkezett.


Az inflációs folyamtokban is a lassuló tendencia figyelhető meg az utóbbi hónapokban: novemberben a tizenkét havi infláció 2.8 százalékra csökkent az októberi 4.3 százalékról. Júliusban és augusztusban a fogyasztói árdrágulási ütem 5.3%-ot tett ki, mely 7 éves csúcsnak felelt meg. A kínai kormány jövőre 4 százalékos átlagos inflációra számol.


Szakértők szerint azért is különösen fontos, hogy a kínai gazdasági növekedés valóban csak mérsékelt ütemben csökkenjen, mert a világgazdaságban betöltött egyre növekvő szerepe nyomán (a kínai gazdaság már a hetedik legnagyobb) az esetlegesen hirtelen visszaeső kínai kereslet (pl. ipari nyersanyagok, olaj, stb.) világgazdaság egészére is érdemi kedvezőtlen hatásokkal járhat.
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.16 09:37
Nem az, hogy egy 400 mio dolláros jet-et ajándékoznak nekem, apparently without any string (szétszed...
hrdoktor  |  2025.05.15 11:04
A baj nem jár egyedül: a pollenallergiát nemcsak az adott növény virágpora válthatja ki, hanem a ker...
perfekt  |  2025.05.12 16:54
A Perfekt Ipari Képzési Központ célja, hogy partnereinek mindig szakszerű és jogszabályoknak megfele...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 16. péntek
Mózes, Botond
20. hét
Május 16.
A fény világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 16. 08:59
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem