Minden hiába: továbbra is guillotine alatt a magyar adósok

Az MNB napokban közzétett statisztikájában nemcsak a nem teljesítő hitelek arányáról, hanem a meglévő és az új jelzáloghitelek hitelfedezeti értékéről (LTV-mutató) is érdekes adatokra bukkantunk. Ezek alapján visszaszorulóban a túladósodás: míg korábban a 40 százalékot is meghaladta, most 28 százalék azoknak a lakáshiteleseknek az aránya, akik nagyobb lakáshitel-tartozással rendelkeznek, mint amennyi lakásuk (aktualizált) forgalmi értékének a 90 százaléka (a 100 százalékos küszöb feletti lévők pontos aránya nem derül ki a statisztikából).

A 2015 tavaszán szintén forintosított (vagy eleve forintalapú) szabad felhasználású jelzáloghiteleknél nagyobb a probléma, mint a lakáshiteleknél: náluk 33 százalék ez az arány. Itt jóval magasabb a nem fizetési arány is, vagyis az eleve túladósodottabb ügyfelek a nem lakáscélra felvett hiteleket kisebb arányban törlesztik. A magas LTV-mutató mögött persze nem kis részben az áll mindkét hiteltípus esetében, hogy a frankárfolyam emelkedése jellemzően nagyobb volt, mint az elszámolás során visszakapott összeg, így szinte "automatikusan" romlott az adósok helyzete.

Mi a helyzet az új hitelekkel?

Az elmúlt években sokat javult a helyzet nemcsak a meglévő hitelek, hanem az új hitelfelvételek szempontjából is: ma már szinte nincs olyan adós, aki 90 százalék feletti LTV-vel venne fel hitelt. Erre persze néhány kivétellel (pl. hitelkiváltások) lehetőség sincsen, a bankok már évek óta csak a lakás becsült forgalmi értékének 80 százalékáig engedhetik jelzáloghitellel eladósodni ügyfeleiket. A statisztikák azt mutatják, hogy jellemzően 30 és 70 százalék közötti LTV-t vállalnak be az új lakáshitel-felvevők, a szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében pedig még magasabb a viszonylag kis tartozások aránya.

Növekszik a kockázatvállalási kedv, így a tavalyi adat is emelkedést jelent 2014-hez képest, de ez jelentős részben a tavalyi (a forintosítás utáni kedvezményes végtörlesztésnek köszönhető) hitelkiváltási hullámmal magyarázható, a régi hitelek LTV-je ugyanis eleve magasabb, mint az újaké, mint fent láttuk.

Hitelcél szempontjából is jóval kisebb kockázatot vállal manapság a magyar lakosság: az új folyósításokon belül szinte elhanyagolható a szabad felhasználású jelzáloghitelek aránya, vagyis nem adjuk fedezetként a lakást bármilyen hitelcélra. Az elmúlt évek a lakáshitelezés, majd különösen az utóbbi negyedévek a személyi kölcsönök felfutásáról szóltak (utóbbiak esetében, mivel fedezetlen hitelek, nincs értelme LTV-ről beszélni).

Az MNB 2015. január 1-jétől élő adósságfék-szabályozása nemcsak a (forintalapú jelzáloghitelek esetében 80 százalékos) LTV-korlátot tartalmazza, hanem előírja azt is, hogy 300 ezer forint feletti hitelösszegek esetében (idén májusig ez 200 ezer volt)

• az összes vállalt havi törlesztőrészlet nem haladhatja meg a legális nettó jövedelem felét (400 ezer forint feletti jövedelem esetén a 60 százalékát), ez az ún. PTI-szabály,

• a jövedelmet pedig mindig igazolni kell (munkáltatói, nyugdíjfolyósítói vagy NAV-igazolással).

Míg a PTI-szabályozás elsősorban az ügyfeleket védi, az LTV-korlát főleg a bankokat: árverezés esetén a fedezetből jó eséllyel érvényesíteni tudják követelésüket a végrehajtási költségeket figyelembe véve is, ha alacsony az ügylet LTV-je.

Míg az LTV esetében az adósságfék-szabályozás bevezetése nem hozott változást, a PTI esetében annál inkább: torlósás látható a 45-50 százalékos, illetve (magasabb jövedelműek esetében) az 55-60 százalékos PTI-mutatóval rendelkezők sávjában, vagyis a hitelfelvevők egy része valószínűleg a jogszabályi korlát feletti jövedelemarányos törlesztőrészletet vállalt volna, ha a szabályozás ezt engedi.

Időről időre szó esik szakmai eseményeken az adósságfék-szabályok esetleges szigorításáról. Mivel azonban a lakosság hitelállománya csak az utóbbi hónapokban került stagnálásközeli állapotba (éveken keresztül jelentősen csökkent), egyelőre messze lehetünk egy olyan lakossági hitelbuborék kialakulásától, ami a szigorítást rövid távon indokolná.