Kik azok, akik nem kapnak elszámolólevelet áprilisban?

2015. április 24. 10:03

A devizahiteles ügyfeleknek az elszámoló levél átvételétől számított 30 nap áll rendelkezésére a panaszok jelzésére, a pénzintézetek pedig legkésőbb az elszámolást követő 15 napon belül kötelesek az elszámolás pénzügyi teljesítésére - jelezte az Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Válaszában emlékeztetett: a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések elszámolásával kapcsolatos tájékoztató levelek esetén a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint április 30. a postára adási határidő.

A bankszektor csaknem két hónapja megkezdte a tájékoztatók kiküldését, és a törvény előírásainak megfelelően teljesíti a feladatot. Abban az esetben, ha a szerződésekkel kapcsolatos - bank vagy pénzintézet által kezdeményezett - polgári perek március 1. után fejeződnek be, az elszámolás megküldésének határideje a per befejezését követő 60. napra tolódik ki.

A hatályos jogi szabályozás értelmében a K&H Bank a deviza alapú hitelek esetében 2015. június 15-ig köteles elszámolni ügyfeleivel és e határideig kell számukra kipostáznia az elszámolásról és forintosításról szóló levelet, mivel a banknak a deviza alapú hitelek esetében a Magyar Állammal szemben indított polgári peres eljárása felülvizsgálati eljárással fejeződött be - tudta meg a Pénzcentrum a K&H-tól. A pénzintézet ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a peres eljárás felülvizsgálattal történt lezárulta csak és kizárólag az elszámoló levelek kiküldésének határidejét befolyásolja, más részletét, így az elszámolás számítási módját nem.

Az európai szinten is példátlan mértékű pénzintézeti elszámolási folyamat során a hazai pénzintézetek egy évtizedes időszak alatt felépült ügyfélállomány adatait számolják újra, majd küldik ki ennek eredményét, szektorszinten csaknem 2,1 millió levélben - fogalmazott válaszában a főtitkár.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több pénzügyi intézmény esetében már az elszámolás felkészülési folyamatát is szigorúan ellenőrizte. Az elszámolást, a levelek szövegét és formáját, valamint kiküldését is jogszabályok rögzítik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A bankszövetség a jegybankkal történő szoros együttműködésben segédkezett az egységes számítási modell kialakításában, és szakmai háttérrel támogatta a bankok felkészülését a feladatra - emlékeztetett.

A bankszövetség felhívja az érintett fogyasztók figyelmét arra, hogy az elszámolási törvény rendelkezései szerint a májusi törlesztőrészletet már az elszámolás utáni időszakra meghatározott új - a korábbinál átlagosan 15-20 százalékkal alacsonyabb - összeg figyelembevételével határozzák meg, még abban az esetben is, ha az említett határnapok még nem teltek el.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Bankmonitor  |  2026. október 9. 16:48
A KSH szerint 2025-ben az átlagos nyugdíj a nettó átlagkereset 51%-a volt. A saját nyugdíjad azonban...
ChikansPlanet  |  2026. október 9. 08:00
Az elmúlt időszakban több helyen találkozhattunk ugyanazzal a fordulattal: egy élőhely, egy ökoszisz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 11. 16:05