Hungaryan Forint with charts.

Elképesztő, mi ment a tőzsdén ezen a héten: erre ki számított?

MTI
2024. június 30. 18:34

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1715,87 pontos, vagyis 2,44 százalékos emelkedéssel történelmi csúcson, 72 094,79 ponton zárta a hetet.

A kereskedés összességében kedvezően alakult, a BÉT tőzsdeindexe egyre nagyobb ütemű emelkedéssel sorozatban döntött csúcsot. A tőzsde csak hétfőn nem teljesített kiemelkedően, a BUX, ha csak enyhén is, de ekkor még csökkent, és bár a forgalom jóval meghaladta az átlagos szintet, ez jórészt a Magyar Telekom részvényvásárlási programjának volt betudható.

Kedden már csúcsot döntött a BUX, amit az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a Richter erősödésével magyarázott, a kedvezőtlenné vált nemzetközi hangulat miatt ugyanis a befektetők körében felértékelődtek a gyógyszergyártók. Szerdán újabb történelmi csúcs következett, a forgalmi adatok alapján elsősorban az OTP-nek volt köszönhető, hogy a BUX átlépte a 71 ezer pontot. A lendület csütörtökön sem mérséklődött, ekkor majdnem mindegyik vezető részvény erősödött, csak a Richter korrigálta csökkenéssel a korábbi erősödését. Pénteken már a 72 ezer pontot is meghaladta a BUX, ekkor a Magyar Telekom maradt csak ki az emelkedésből.

  • A héten a legnagyobb mértékben az OTP erősödött, árfolyama 685 ponttal, vagyis 3,88 százalékkal 18 325 forintra emelkedett 36,851 milliárd forintos összforgalomban.
  • A Richter 280 forintos, vagyis 3,01 százalékos emelkedést követően 9580 forinton, 8,329 milliárd forintos forgalommal zárt.
  • A Mol részvényei 28 forinttal, 0,98 forinttal drágultak, így a héten 2878 forintos záró értéket és 7,055 millió forintos forgalmat értek el.
  • A Magyar Telekom 8 forinttal, vagyis 0,76 százalékkal gyengült, részvényeinek ára így 1044 forintra csökkent, heti forgalma megközelítette a 17 milliárd forintot.
        

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 82,20 ponttal, 1,28 százalékkal 6488,80 pontra nőtt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 15. 19:19
Agrárszektor  |  2026. augusztus 15. 18:27