A tavaszi allergiaszezon magyarok százezreinek életét keseríti meg: most szakértői tanácsokat olvashattok a pollenekkel való hatékony küzdelemhez

Így játssza ki egyre több magyar a drága gyógyszereket: már a kismamák is kénytelenek trükközni
Idén januárban 85 millió forintot költöttek el az OTP Egészségpénztár tagjai szülészeti-nőgyógyászati ellátásra, 38 millió forintot tápszerre és több mint 20 millió forintot születési támogatásra – derül ki a Pénztár friss adataiból. Ezek a legnépszerűbb szolgáltatások a családosok körében, de az igénybe vehető elemek köre folyamatosan bővül. A lombikprogramtól a gyerekfogászatig egyre több mindenben jelenthet segítséget az egészségpénztári számla.
Az Európai Unió (EU) országaiban a legfrissebb, 2023-as adatok szerint 5,4 százalékkal kevesebb gyerek született, mint az azt megelőző évben; éves összevetésben ez a legnagyobb mértékű csökkenés 1961 óta - derül ki az Eurostat felméréséből.1 Magyarországon már rendelkezésre állnak a 2024-es adatok is. Eszerint tavaly 77 500 gyermek jött világra, 9,1%-kal, 7725-tel kevesebb, mint az előző évben2. A születések számát mutató termékenységi arányszámot tekintve azonban Magyarország előkelő helyen áll: bár uniós szinten tavalyelőtt 1,46-ról 1,38-ra csökkent a teljes termékenységi arányszám, a magyar termékenységi mutató (1,55) 2023-ban az uniós átlag felett volt, és a harmadik legmagasabb volt az EU-ban.
A gyermekvállalás egyfelől csodálatos kihívás, ugyanakkor nagy felelősség és anyagi teher is. Arról nincs pontos kimutatás, hogy mennyibe kerül egy gyermek felnevelése, de számos kutatás szerint több tízmillió forint is lehet a születéstől a középiskola elvégzéséig.
Megnéztük, hogy az OTP Egészségpénztár tagjai csak 2025 január hónapjában mennyit költöttek gyermekvállalással kapcsolatos termékekre, szolgáltatásokra. Eszerint több mint 115 millió forint értékben vásároltak ápolási termékeket (csecsemők, felnőttek részére egyaránt), körülbelül 1500 esetben pedig 85 millió forintot használtak fel szülészeti-nőgyógyászati szolgáltatásokra egészségpénztári számlájukról. Emellett közel 40 millió forintot fordítottak gyermektápszerre. De pelenkára is elköltöttek több mint 4,5 millió forintot.
Egy hónap alatt több mint 20 millió forintot használtak fel születési támogatásra az önsegélyező szolgáltatáson keresztül, melynek lényege, hogy az egészségpénztárban tartott megtakarításokat pénzügyileg megterhelőbbnek bizonyuló élethelyzetekben is fel lehet használni. „Egyre többen ismerik fel az öngondoskodás fontosságát és az egészségpénztárak ebben rejlő szerepét. Érdemes tájékozódni az igénybe vehető szolgáltatásokról, mert ma már a gyermekfogászattól, a lombikprogramon át, valamint – az önsegélyezés részeként – a GYES-, GYED-kiegészítés, vagy beiskolázási támogatás igénybevételére is van már lehetőség” – mondta Budai József, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.
Az OTP Egészégpénztártnál jelenleg több mint 400 ezer tag növelheti forrását, azaz többet tehetnek saját és családjuk egészsége érdekében. A tudatos pénztártagok 20%, de legfeljebb évi 150 ezer Ft adó-visszatérítést is kaphatnak a számlájukra, ami szintén elkölthető számos egészségügyi és családi kiadásra.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tényleg megéri az egészségpénztár?
Ahogy azt mi is megírtuk az egészségpénztári megtakarítások egyre népszerűbbek Magyarországon, mivel a tagok akár 20%-os adó-visszatérítést is igénybe vehetnek. Különösen a 30-50 éves korosztály él ezzel a lehetőséggel, amely az infláció és a növekvő egészségügyi költségek hatására tovább bővül. A pénztárak folyamatos növekedést tapasztalnak a taglétszámban és a befizetésekben, miközben a szerződésmegszüntetések aránya vegyes képet mutat, részben az elhalálozások számának növekedése miatt.
A különböző pénztáraknál eltérő tendenciák figyelhetők meg: míg egyesek dinamikusan növekedtek, mások stagnálást tapasztaltak. A belépők száma általában meghaladja a kilépőkét, ami arra utal, hogy egyre többen ismerik fel a megtakarítás előnyeit. Az öröklés esetében azonban a legtöbb örökös inkább kiveszi a pénzt, mintsem tovább takarékoskodna, ami részben a jogszabályi lehetőségek hiányának is betudható.
Az egyéni befizetések kiugróan növekedtek, egyes pénztáraknál 20-50%-os emelkedést is tapasztaltak az előző évhez képest. A 40-es korosztály a legaktívabb befizető, míg a fiatalabb generációk egyre tudatosabbak az öngondoskodás terén. A pénztári megtakarítások iránti érdeklődés tehát folyamatosan nő, amit a magánegészségügy térnyerése és az egészségügyi szolgáltatások drágulása is ösztönöz.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


