A népszerű énekesnő tartalékait a 2019-es válása és az azt követő koronavírus-járvány szinte teljesen felemésztette
Milliónyi magyar várt erre: ezt minden Covid ellen oltottnak, de az oltatlanoknak is tudni kell
Christian Drosten ismert német virológus szerint vége van a Covid-világjárványnak, szerinte ugyanis a népesség annyira védetté vált a kór ellen, hogy a koronavírusnak nincs esélye arra, hogy nyáron újabb nagyobb fertőzési hullámot váltson ki – szúrta ki a hvg.hu
Christian Drosten ismert német virológus a Tagesspiegelnek beszélt arról, hogy szerinte a Covid-világjárványnak vége van, méghozzá azért, mert a népesség annyira védetté vált a kór ellen, hogy a koronavírusnak nincs esélye arra, hogy nyáron újabb nagyobb fertőzési hullámot váltson ki. Dorsten azt is elmondta, véleménye szerint a pandémia vége elsősorban annak köszönhető, hogy Európában sikeres volt az oltási kampány, de kiemelte a védőintézkedéseket is, mivel szerinte ha a hatóságok nem rendeltek volna el szigorításokat és korlátozásokat, csak Németországban egymillióval több lett volna a koronavírusos haláleset.
A szakértő kitért arra is, hogy Kínában ezzel szemben hibás módszerrel harcoltak a kór ellen, így ott még megmarad a járvány, azaz a koronavírus okozta betegség endémiás kórrá változik, vagyis olyan fertőzéssé, amely alapvetően csak a világ néhány térségében van jelen. Dorsten véleményét egy másik német szaktekintély is osztja, Christian Karagiannidis úgy gondolja, a koronavírus „kifutotta magát”, és még ha lesznek is kisebb hullámok, alacsonyan marad az intenzív osztályokra kerülő betegek aránya.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







