Az idei baracklekvár a tét! A tavasz szépsége megtévesztő lehet a kertben: a kajszibarack most komoly veszélyben van. Két fő ellensége leselkedik rá – a...
Az új közegben való terjedés miatt már az első tünetei is más módon jelentkezhetnek, mint ahogyan azt eddig ismertük. A majomhimlő ugyanis sokkal összetettebb a SARS-nál, ezért is van, hogy a mutációk kérdése is sokkal bonyolultabb, mint a koronavírus esetében – írja a 24.hu.
Afrikán kívül mostanra már Európa vált a majomhimlő epicentrumává, azaz kontinensünkön regisztrálták a legtöbb fertőzést: az összes megbetegedés 84 százalékát. A WHO szerint pedig ez csak növekedni fog nyáron, a fesztiválszezonban. Nem sokat tudunk még jelenleg a mutációról, az viszont biztos, hogy szokatlan kezdeti tüneteket produkál és a betegség előrehaladtával megjelenő kiütések is eltérőek az eddig megszokottaktól.
Dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársa szerint az Akfrikából ismert forgatókönyv szerint a vírus valamilyen állatról kerül át emberre, köztük főként a közeli kontaktust jelentő családi, otthoni környezetben terjed tovább. A fertőzés után 5-13 nappal jelennek meg az első tünetek: fáradság, láz, nyirokcsomó-duzzanat, fej-és izomfájdalmak, majd láz. Ezek után pár nappal bukkannak fel a kiütések.
Ez az a tankönyvi tudásunk, amit az Afrikán kívüli, önálló terjedés nagyon sok ponton át fog írni, amit nekünk a sikeres védekezés érdekében a lehető leggyorsabban le kell követnünk
– mondja a 24.hu-nak Kemenesi Gábor, aki többször hangsúlyozta, hogy bár a járványügyi nyomozás korán felfedezte, hogy Afrikán kívül a betegség leginkább az úgynevezett MSM-csoportban terjed (azaz men who have sex with men, tehát meleg kapcsolatokról beszélhetünk),
de ez koránt sem jelenti azt, hogy ez a melegek betegsége lenne.
A majomhimlő ugyanis testnedvekkel terjed, és a fekélyről leváló laphámokkal vagy váladékkal adható át. Vagyis az érintkezés helyétől indulnak el a tünetek.
A betegség viszont bárkit érinthet Kemenesi Gábor szerint, és nem szabad abba a hibába esnünk, mint évtizedekkel ezelőtt a HIV vírus esetén, amikor az előítéletek megbélyegzést és gyűlöletet szültek, ráadásul a vírus terjedését is előre mozdították. A virológus szerint azonban most még helyzeti előnyt élvezünk:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ebben a fázisban a járvány még könnyebben kezelhető. Nagyon fontos lenne minél hamarabb felderíteni és elfogni, mielőtt kitör a közösségből és kevésbé átlátható módon terjed a társadalom szélesebb rétegeiben vagy más közegekben
– emelte ki Kemenesi, aki azt is elmondta, hogy nem lehet a majomhimlőt a SARS-hoz hasonlítani, hiszen egy sokkal bonyolultabb vírusról beszélünk.
Nagyobb a genomja, több a génje, ami azt jelenti, sokkal több helyen jelenhet meg változás
– magyarázta Kemenesi Gábor. Ettől kezdve pedig rendkívül nehéz és hosszadalmas folyamat megállapítani, hogy egyes mutációk milyen hatással járnak a gyakorlatban. Azonban a szakértők szerint nem kell az esetleges mutációkon aggodalmaskodni. Hiszen az átlag embernek a majomhimlő még nem jelent kockázatot.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







