„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
A hazai fogyasztóvédelem területén 2010 óta szemléletváltás történt, a fogyasztóvédelem a fogyasztói bizalom erősödését, a tisztességes vállalkozások támogatását szolgálja, ezáltal hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez. A hagyományos árubemutatós visszaéléseket szigorú törvénymódosítással sikerült szinte teljesen felszámolni - mondta Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.
A 2010 óta eltelt időszakban nagyban átalakultak a fogyasztóvédelem feladatai: a digitális gazdaság fejlődése számos új kihívást támaszt a helyettes államtitkár szerint, aki elmondta a Magyar Hírlapnak: "Az e-kereskedelem éves forgalma 2011-ről 2020-ra tizenhatszorosára nőtt, tavaly minden száz, vásárlásra elköltött forintból kilenc a webáruházakhoz folyt be. Ehhez a felgyorsult átterelődéshez fokozott internetes jelenléttel alkalmazkodunk."
Keszthelyi Nikoletta beszélt arról is, hogy a a jogsértő webáruházak adatbázisában tavaly több mint hatszáz webshop szerepelt. Az honlapon két évig található meg a jogsértő honlapok neve, és az ok, amiért felkerültek a listára, illetve ha egy cég pótolja a hiányosságokat, akkor azt is feltüntetik.Ezért érdemes a gyanús oldalakra megrendelés előtt rákeresni a Fogyasztovedelem.kormany.hu portálon elérhető felületen.
- ismertette Keszthelyi Nikoletta, és hozzátette: egy cégnek például tízmillió forintjába került, hogy hamis leletek kiállításával próbálta méregdrága eszközök megvásárlásába beleugratni ügyfeleit. Arról is beszélt: az online kereskedelemben is megszaporodtak a csodát ígérő termékek, az elmúlt években elvégzett 180 célzott ellenőrzés hatására a vizsgált oldalak harmada már nem érhető el Magyarországról.
A koronavírus-járvány kapcsán az államtitkár elmondta: a kényszerű boltbezárások hatására a megelőző évekre jellemző 31-33 ezer helyett tavaly mindössze 25 ezer panasz érkezett be a hatósághoz. Leggyakrabban e-kereskedelemmel, a jótállási igények érvényesítésével összefüggő ügyekben így is több mint egymilliárd forint bírságot szabtak ki a jogsértő vállalkozásokra.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







