Rengeteg katonát küld az ukrán frontra Putyin legfőbb szövetségese: gigászi rakétaszállítmány is érkezhet Moszkvába
Oroszország további harmincezer észak-koreai katona bevetésére készül az ukrajnai fronton
Oroszország további harmincezer észak-koreai katona bevetésére készül az ukrajnai fronton
Már a hatodik egymást követő éjszaka érik ukrán dróntámadások az oroszországi kereskedelmi raktárakat, különös tekintettel a Wildberries e-kereskedelmi óriásvállalat logisztikai központjaira.
Zelenszkij ukrán elnök egy friss interjúban kifejtette, hogy az amerikai elnökkel folytatott áprilisi, vatikáni négyszemközti találkozója hozott fordulatot a kapcsolatukban.
Harmincperces megbeszélést tartott egymással Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ASEAN manilai csúcstalálkozójának margóján.
Ukrán drónok ismét Oroszország legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, a Wildberries raktárait vették célba.
Volodimir Zelenszkij leváltotta Olekszandr Szirszkij főparancsnokot, helyére pedig Mihajlo Drapatijt nevezte ki.
A felhívás azután látott napvilágot, hogy Mihajlo Fedorov védelmi miniszter egy sajtótájékoztatón kijelentette, Ukrajnának le kell váltania Olekszandr Szirszkij főparancsnokot.
Ukrajnában ritka háborús tiltakozási hullám bontakozott ki Mihajlo Fedorov védelmi miniszter menesztése miatt.
Bár Helsinki a felszínen békés képet mutat, a föld alatt egy hatalmas, csaknem egymillió ember befogadására alkalmas óvóhelyrendszer húzódik meg.
Becsléseik szerint legalább egy évre van szükség ahhoz, hogy a gyártás egyáltalán elinduljon, miközben Ukrajna már most súlyos rakétahiánnyal küzd.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egyelőre nem hajlandó béketárgyalásokat kezdeni Ukrajnával, és inkább a háború folytatására készül.
Kreml-közeli forrásokra hivatkozó beszámolók szerint Vlagyimir Putyin egyelőre elutasítja a Kijevvel való béketárgyalásokat.
Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök az ankarai NATO-csúcson tárgyalt egymással.
Magyar Péter egyértelművé tette a kabinet álláspontját, amely szerint a háborúban Oroszország a támadó fél, Ukrajna pedig az áldozat.
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyaránt nyitott lehet az ukrajnai háború lezárására.
Moszkvában órák óta dolgozik a légvédelem, a támadások miatt a Seremetyjevó repülőtér forgalmát is felfüggesztették.
Volodimir Zelenszkij szerint a háború sorsát már nem a szárazföldi harcok döntik el, hanem a légtérben zajló küzdelem.
Donald Trump amerikai elnök a héten Törökországban, a NATO-csúcstalálkozón találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök telefonos egyeztetést tartott.
Legalább harmincan életüket vesztették, és több mint kilencvenen megsérültek, miután az orosz erők csütörtökre virradó éjszaka rendkívül heves drón- és rakétatámadást indítottak Kijev ellen.