Döntött a kormány: csökkentik a munkaidőt a rendkívüli hőség miatt
Az olasz kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be a tartós hőhullám miatt.
Az olasz kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be a tartós hőhullám miatt.
A finomítókat ért támadások ugyanis jelentős termeléskiesést és súlyos ellátási zavarokat okoztak a világ harmadik legnagyobb kőolajtermelő országában.
Jelen helyzetben Washingtont komolyan aggasztja az is, hogy a kormánykoalíción belül túlzott befolyásra tettek szert a radikális politikusok.
Észak-Korea továbbra is nukleáris államként kíván fellépni a nemzetközi színtéren.
Peking közben arra figyelmeztetett, hogy ellenlépéseket tehet, ha az Európai Unió újabb korlátozásokat vezet be kínai termékekkel vagy vállalatokkal szemben
19 uniós tagállam – köztük Magyarország – hivatalosan is pénzügyi támogatást kért az Európai Bizottságtól az EU határain kívül létrehozandó kitoloncolási központok felállítására.
ár hivatali ideje alatt az ország példátlan gazdasági fellendülést élt meg, bírálói a 2008-as gazdasági világválság egyik fő felelősének tartják.
A döntés fontos lépés az Egyesült Államok és Irán között a múlt héten létrejött keretmegállapodás végrehajtásában.
Orosz csapatok szivárogtak be a stratégiai fontosságú kelet-ukrajnai Kosztyantinyivkába, amely így gyakorlatilag senki által sem ellenőrzött szürke zónává vált.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Alaptörvény tizenhetedik módosításának tervezetét.
Ezzel szemben az európai országok úgy vélik, hogy az elkövetkező években éppen Moszkva részéről fenyeget egy esetleges katonai invázió.
Tizennyolc ember eltűnt, ötvennégy megsérült a Katar legfontosabb cseppfolyósított földgázt (LNG) feldolgozó telepén, Rász-Laffanban történt robbanás után.
Keir Starmer brit miniszterelnök a Downing Street 10. előtt tartott beszédében bejelentette, hogy lemond a Munkáspárt éléről, és ezzel együtt a kormányfői posztról is távozik.
Az Európai Unió szigorúbb, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásaihoz közelítő levegőminőségi irányelvet fogadott el, amelyet a tagállamoknak 2026 végéig kell átültetniük a saját jogrendjükbe.
Trump közösségi oldalán már a brit kormányfő távozásáról írt, miközben Starmerre egyre nagyobb nyomás nehezedik.
Felfüggesztették a lakossági üzemanyag-értékesítést az orosz megszállás alatt álló Krím-félszigeten.
Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a jövő héten várhatóan bejelenti távozási szándékát a brit miniszterelnök.
Az izraeliek 92 százaléka szerint Irán nyerte meg a február végén ellene elindított háborút
Vasárnap Svájcban megkezdődnek az Egyesült Államok és Irán közötti béketárgyalások.
Föld körüli zenei utazásra hívunk: derítsd ki, mennyit tudsz különböző kultúrák műfajairól és hangszereiről!