Szabályosan eláraszthatják a románok a magyar városokat 2024-ben: ide tartanak
A román szállásportálon napi több tízezren keresnek, és sok ezren foglalnak hetente.
A román szállásportálon napi több tízezren keresnek, és sok ezren foglalnak hetente.
29,4 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2023-as évet az OTP Travel. Az ügyvezető kiemelte, az eredmények további javítása a turizmus fenntarthatóságának megteremtésén múlik.
2023 decemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,1 millió vendég 2,7 millió vendégéjszakát töltött el.
Sokan döntenek úgy, hogy spórolt pénzüket élményekre, utazásra költik, még akkor is, ha egyedül kell útra kelniük.
Egy online utazásközvetítő portál a rendelkezésére álló adatok alapján már tudja, hol fogunk nyaralni idén nyáron.
A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva.
Velencébe évi több mint 20 millió látogató érkezik.
Az éves adatok szerint az élelmiszervásárlás lehetősége nem a turisztikai célú fogyasztástól vonta el a forrást, hanem azon felül realizálódott további költés.
Horvátországban tavaly összesen 20,6 millió beutazó fordult meg, ami 9 százalékos növekedést mutat a 2022-es évhez képest. A beutazók között a magyarok száma is megugrott.
Az ajánlásban kiemelik a magyar fővárosra jellemző egyedi építészeti stílusokat, termálfürdőket.
A síelés vagy a belföldi üdülés helyett egyre többen választják a melegebb országok tengerpartjait és a városnézést.
2023 novemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,0 millió vendég 2,5 millió vendégéjszakát töltött el.
Az összesített előfoglalások alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 16 ezer forint volt decemberben.
A több mint 365 ezer vendégéjszakából 207 ezret vidéken, míg 158 ezret Budapesten terveznek eltölteni az utazók.
A Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökségi várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére 3,65 milliárd forintot fordítottak az elmúlt közel hat évben.
A teljes magyarországi turisztikai kiadások összege 2022-ben 3 042 milliárd forint volt, ami közel kétharmadával haladta meg a 2021-es értéket.
A karácsonyi előfoglalások toplistáját idén Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros vezeti.
Az International SOS közzétette a legnagyobb biztonsági kockázatot jelentő országok listáját, valamint azt hogy melyek azok a nemzetek, ahova érdemes elutaznunk 2024-ben.
A VIMOSZ a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt-vel közösen méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását.
Az osztrákoknál hatalmas a munkaerőhiány a turizmusban, megkérdeztünk szakértőket, hogy megéri-e kimenni a téli szezonra dolgozni egy síparadicsomba.