Csodálatos égi jelenség tanúja lehet, aki ma felnéz az éjjeli égboltra: közel 80 éve nem volt erre példa
A jelenség bármelyik nap bekövetkezhet, ennek során az objektum nagyjából olyan fényesnek látszik majd, mint a Sarkcsillag.
A jelenség bármelyik nap bekövetkezhet, ennek során az objektum nagyjából olyan fényesnek látszik majd, mint a Sarkcsillag.
Egy kifejlett hím példány akár 70-80 cm hosszúra is megnőhet, az emberre is veszélyt jelenthet.
A szigeteken egy nappal azután csaptak fel a lángok, hogy sikerült eloltani az Athén határában pusztító, heves széllökések által táplált, két kiterjedt erdőtüzet.
A jogszabály szerint még azoknak sincs joguk kapuval vagy kerítéssel lezárni a stégeket, akik engedéllyel létesítették azokat.
Az erdőlátogatási tilalom többek közt a teljes Gemenci erdőre, valamint Mohács és Paks környékén a Duna hullámterében lévő erdőterületekre vonatkozott.
Az allergiás tünetek kezelésében a természetes antihisztaminok egyre népszerűbb alternatívát jelentenek a hagyományos gyógyszerekkel szemben.
A büntetés-végrehajtás dolgozói a Büdös-ároknál kialakított deponálónál kezdték a munkát.
Magyarországon szinte nincs olyan hely, ahonnan éjszaka ne lenne érzékelhető mesterséges világítás, mert a horizonton nagy valószínűséggel megjelenik valamelyik település fénykupolája.
Megérkezett a nyár, a napforduló hava, a meleg éjszakákon Tejút-környéki észlelések hava. Júniusban látható az eperhold és egy üstökös is áthalad az égen.
Az idei tavasz volt a legmelegebb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 2,3 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát.
Kitört egy vulkán szerda délutáni Izland délnyugati részén, a szeizmikus aktivitást miatt kiürítették a közeli Grindavík kikötővárost.
A régi kilátó helyére szeretnének egy újat építeni, de erre egyelőre még nincsenek konkrét tervek.
Egyre gyakrabban száradnak ki itthon is a hegyi patakok, amire az élővilág és a környezet nincs felkészülve.
A 4,4-es erősségű földrengés hétfő este következett be, és enyhe károkat okozott Pozzuoliban, valamint érezhető volt Nápolyban is.
Egészen elképesztő látványban lehetett része az utóbbi napokban azoknak, akik éjjel az eget kémlelték.
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A kempingezés költségei nagyon változóak lehetnek, mutatjuk milyen akciókat kínál a Lidl és az Aldi a szabadba vágyóknak.
A NASA közlése szerint a kilövést egy meghibásodott oxigénszelep miatt kellett megszakítani.
Vannak ugyan ingyenesen látogatható barlangok, de a vezetett barlangtúrák nem olcsók.
Hosszú távon is javíthatja közérzetünket a biofília, vagyis a természet iránti szeretet és kapcsolódás.